Európa-bajnoki-selejtezőkre készül az U21-es válogatott
Az őszi Európa-bajnoki-selejtezőket megelőző, Szlovákia és Izland elleni felkészülési mérkőzésekre hangoló U21-es válogatott megkezdte összetartását Telkiben.
Gera Zoltán szövetségi edző együttese június 15-én Szlovákiában, Nagyszombatban játszik a házigazdával felkészülési mérkőzést, június 19-én pedig Izland korosztályos válogatottját fogadja a Bozsik Arénában – számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján. A két találkozó az ősszel induló Eb-selejtező főpróbájának is számít, szeptember elején ugyanis már Kazahsztánt fogadja a magyar csapat tétmérkőzésen. A kerethirdetés óta egyetlen változás történt,
A nemzeti csapat célja, hogy a jövő hétre azonos fizikai állapotba kerüljenek a játékosok, akik közül néhányan egy hetet már pihentek az utolsó bajnoki mérkőzésük óta, míg néhányan a hétfői tábornyitás előtti napon még tétmeccsen léptek pályára.
Kapusok: Hegyi Krisztián (West Ham United), Molnár Zsombor (Dorog), Dúzs Gellért (Bp. Honvéd)
Védők: Szabó Alex (Bp. Honvéd), Vas Gábor (Paksi FC), Iyinbor Patrik (Vasas), Horváth Milán (Siófok), Debreceni Ákos (Siófok)
Középpályások: Kovács Mátyás (MTK Budapest), Eördögh András (Bp. Honvéd), Bényei Ágoston (DVTK), Kosznovszky Márk (Kozármisleny), Kata Mihály (MTK Budapest), Kovács Barnabás (ZTE FC), Komáromi György (Puskás Akadémia), Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd), Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
Támadók: Vitális Milán (ETO FC), Kocsis Dominik (Bp. Honvéd), Lisztes Krisztián (Ferencváros), Tóth Milán (Sturm Graz), Németh Dániel (ZTE FC), Vancsa Zalán (Lommel)
(Kiemelt képünkön: az U21-es válogatott edzése Telkiben Forrás: mlsz.hu)