UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2023-06-10 19:37

Egy aranyban bíztak, három lett belőle – remekeltek a Pénzügyőr korosztályos fiúcsapatai

Három arany- és egy ezüstéremmel zárták a Pénzügyőr SE röplabdázói a fiú utánpótlás-bajnokságok országos döntőit, ezzel idén toronymagasan a legeredményesebbnek bizonyultak a szakágban. A zöld-fehérek szakosztályvezetőjét, Weczera Csabát kérdeztük a parádés teljesítmény hátteréről.

Mint arról beszámoltunk, a Pénzügyőr SE csapatai domináltak a fiú röplabdások korosztályos bajnokságaiban, ugyanis a fővárosiak az U13-as, az U15-ös és az U17-es korosztályban is bajnoki címet ünnepelhettek, míg a legidősebbek, az U20-asok mezőnyében ezüstérmet nyertek. Mindez azért volt különösen figyelemre méltó teljesítmény, mert a zöld-fehér klub  korábban még soha nem szerzett bajnoki aranyat utánpótlásszinten, idén viszont rögtön hármat is sikerült.

Még saját magunk számára is abszolúte váratlan ez a kiemelkedő szereplés 

– kezdte Weczera Csaba szakosztályvezető az Utánpótlássportnak. – Tizenegy éve jöttem a Pénzügyőrhöz, és kezdtem el a munkát, felépíteni a szakosztályunkat. Ugyan strandröplabdában már sikerült korosztályos aranyat nyerni, de teremben eddig három ezüst és egy bronz jelentette a maximumot Azzal előzetesen is tisztában voltunk, hogy az U15-ös csapatunk nagyon ígéretes, és esélyes lehet akár a végső győzelemre, valamint az U13-as és az U20-as együttesünk is éremesélyesként vághat neki a hatos döntőnek.

Ugyanakkor a végül bajnokká váló U17-eseknél nem voltak hasonló nagy reményeink, elsősorban a jó szereplésben, legjobb esetben a legjobb négy közé kerülésben bíztunk, hiszen esetükben az országos döntőbe jutás is sokáig kérdésesnek bizonyult.

Egyértelműen az U17-es csapat sikere volt a legváratlanabb. Szóval összességében minden várakozásunkat felülmúlták a srácok."

És vajon erre az évadra mégis mitől lettek hirtelen ilyen eredményesek a Pénzügyőr fiataljai?

„Nehéz megmondani pontosan, hogy ezúttal miért váltunk ilyen sikeressé, de az úgy vélem, mindenképpen közrejátszik benne, hogy két-három éve koncepciót váltottunk, ami az utánpótlás-nevelést illeti.

Az eredményorientált felfogás helyett sokkal inkább a képzésre helyeztük a hangsúlyt. Nem hajszoltuk tovább a pillanatnyi sikereket az utánpótlás-bajnokságokban. Az elmúlt három-négy évben a felnőttcsapatunk már folyamatosan a legjobbak közé tartozik az Extraligában, így az elsődleges feladatunk nekünk, hogy a nagycsapathoz játékosokat neveljünk.

A kezdetekben ugyan még nehezen állt át az edzőink gondolkodása erre a szemléletre, de mostanra ezt teljesen elsajátították és magukénak érezték, a munka pedig nagy örömünkre meghozta a gyümölcsét."

(Kiemelt képet készítette: Baráth Katalin)