UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2023-06-22 09:03

Megkezdte az Eb-felkészülést az U20-as női válogatott

Szerdán délután Székesfehérváron megkezdte a közvetlen felkészülést a július 29. és augusztus 6. között Litvániában megrendezésre kerülő A-divíziós Európa-bajnokságra az U20-as női válogatott.

A wbasket.hu beszámolója szerint szerdán tanulmányi kötelezettségek (érettségik, egyetemi vizsgák) miatt még több játékos hiányzott az összetartásról, így 11 fővel dolgozott Tursics Krisztián szövetségi kapitány. 

A szakember a portálnak az edzőtáborral és a közelgő Eb-vel kapcsolatban is nyilatkozott, amelyen a magyar csapat Franciaországgal, a házigazda Litvániával és Finnországgal került egy csoportba, emellett az együttes játékstílusa is szóba került.

Együttesünk sajnos nincs tele hihetetlenül magas játékosokkal, de ennek nem feltétlenül kell hátránynak lennie. Megpróbálunk előnyt faragni a jól egy-egyező, jól dobó négyeseink játékából, illetve nagyon leegyszerűsítve öt külsős rendszerrel szeretnénk kellemetlen támadójátékot játszani. Ez legalábbis a terv, meglátjuk a játékosok erre miként reagálnak majd a felkészülési mérkőzések során

– mondta Tursics.

(Kiemelt képünkön: edzésben az U20-as női válogatott Fotó: Vincze Viktória)