UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2023-06-24 16:30

Ezüstérmet szerzett Özbas Szofi a mongóliai Grand Slam-tornán

A mongóliai rendezésű Grand Slam-torna döntőjében a kétszeres Ázsia-bajnokkal, Nabekuri Namival szemben maradt alul a Honvéd huszonegy éves sportolója, Özbas Szofi, így ezüstérmet szerzett.

A mongóliai rendezésű Grand Slam-torna – amely egyben az olimpiai kvalifikációs viadal is – második napján Özbas Szofi ezüstérmet szerzett – számolt be a judoinfo.hu. A BHSE világbajnoki bronzérmese a sorsolásnál a kiemeltek közé került, így erőnyerőként várhatta első ellenfelét, Oroszország kétszeres U23-as Európa-bajnoki ezüstérmesét, Badurovát, akin magabiztosan, intésekkel jutott túl. A negyeddöntőben Izrael olimpiai bronzérmesét, Gili Sharirt múlta felül a huszonegy éves magyar tehetség. Az elődöntőben a korábbi cseh junior Európa-bajnok, Renata Zachova következett, akit kiegyenlített négy perc után, a hosszabbítás elején győzött le a Honvéd versenyzője. A tavalyi török viadal után Özbas másodszor jutott be a Grand Slam döntőjébe, amelyen a kétszeres Ázsia-bajnok, Nabekuri Nami várta. A japán judós, akivel először csapott össze nagy versenyen Toncs Péter tanítványa, végül vazarival győzni tudott,

így Özbas a dobogó második fokára állhatott fel. Ez az ezüstérem egyben rajtot is jelent az olimpiai kvalifikációs sorozat második esztendejének nyitányán,

a magyar versenyző nagy lépést tett a párizsi ötkarikás részvétel felé.

További eredmények IDE kattintva érhetők el.

(Kiemelt képünkön Özbas Szofi (fehérben) az ötödik Grand Slam-érmét szerezte meg Forrás: judoinfo.hu)