UtánpótlásSport
2024. október 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2023-06-30 12:56

Optimista kapitányok az ifjúsági és U23-as vb előtt

A kajakosok és a kenusok szövetségi kapitánya is bizakodó az olaszországi ifjúsági és U23-as világbajnokságra való felkészülés hajrájában.

Július 5-9. között az olaszországi Auronzóban rendezik az ifjúsági és U23-as kajak-kenu-világbajnokságot. A magyar különítmény 60 fős csapattal vág neki az év legnagyobb és legfontosabb utánpótlásversenyének. 

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint javában zajlanak a ráhangoló edzőtáborok. A kajakosok Makrai Csaba, míg a kenusok Foltán László utánpótlás szövetségi kapitány vezetésével készülnek a megméretésre. 

A kajakosok Dunavarsányban, tíznapos edzőtáborban vesznek részt, ahol a legnagyobb hangsúly a csapathajós edzéseken, a hajók beállításán van. 

„Most zajlanak az utolsó simítások, a csapathajókat beállítjuk, ilyenkor történnek az utolsó finomítások a verseny előtt. Nagyon fontos, hogy minden ülés, kormány jól álljon, hiszen sok múlhat egy négyes hajó esetében ezeken az apróságokon” – mondta a kapitány. 

Makrai Csaba tizenöt ifjúsági és tizennégy U23-as versenyzőből álló csapattal készül a világbajnokságra.

A korábbi években kiemelkedően teljesítettek a fiatalok a nemzetközi versenyeken, így a kapitány ezúttal is bizakodó. 

„Optimista vagyok, úgy érzem, hogy a csapat jól felkészült, jó állapotban vannak a gyerekek. Az edzők is nagyon jól dolgoztak, jól összeálltak a csapathajók, ami már a válogatókon is látszott.”  

A kenusok is gőzerővel készülnek, ők a szegedi Maty-éren alapoznak a világbajnokságra. Foltán László elmondása szerint a versenyzők jó állapotban vannak. 

„A tíznapos edzőtábor során a legnagyobb kihívás a csapathajók összeszerelése. A kenu négyesek kialakítása több napos szerelést igényel, míg mindenki megtalálja a helyét kényelmesen.” 

A világbajnokság időzítése nem a legideálisabb, hiszen nagyon sok versenyző épphogy végzett az érettségivel. 

„A tavalyi teljesítményt várjuk természetesen, de ha már azt megközelítjük, akkor elégedett leszek. Nincs egyszerű dolga a srácoknak, az érettségi időszak mentálisan biztosan megterhelő volt, és sokban nehezítette az edzéseket, a felkészülést is. Most érettségizett vagy előrehozott vizsgát tett többek között Juhász István, Matkovics Sára, Lugosi Gergely és Kiss Ágnes is. Lugosi Gergely ráadásul betegséggel is küzdött az elmúlt időszakban, bízunk benne, hogy a versenyig visszanyeri a formáját.”  

(Kiemelt képünkön: a magyar fiatalok javában készülnek a vb-re Forrás: kajakkenusport.hu)