UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2023-07-05 21:40

Bekezdtek fiataljaink a korosztályos vb-n

Szerda reggel megkezdődött az ifjúsági, U23-as kajak-kenu világbajnokság az olaszországi Auronzóban. A délelőtt folyamán mindegyik számban volt magyar induló. Nyolc U23-as és nyolc ifjúsági korosztályú egységünk állt rajthoz, közülük két kivétellel – ifi női K-1 200 méteren és férfi K-2 1000 méteren minden továbbjutónak mennie kell a középfutamban – mindenki már a fináléra készülhet. A délutáni program folyamán ők is továbbjutottak, valamint a két mix szám előfutamaiból is futamgyőztesként döntősek párosaink.

A nyitó nap délelőttjének összefoglalóját kezdjük az U23-as korosztály szereplésével. K-4 500 méteren a szokványos előfutamokhoz képest nagy csatákat láthattunk, de a nők között a Szellák Szabina, Rugonfalvi-Kiss Janka, Dráviczki Dóra, Csikós Zsóka alkotta négyes féltávnál ritmust váltott és átvette a vezetést – futamgyőztesként kvalifikáltak a döntőbe, csakúgy, mint a férfi négyesünk. Opavszky Márk, Szendy Maximilián, Keller Gergő és Tamási Zsombor az utolsó métereken előzte meg a spanyol hajót – számolt be a hazai szövetség (MKKSZ).

Kiskó Réka a sprintszámban, K-1 200 méteren győzött előfutamában. Férfi K-2 1000 méteren a címvédő Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás is első helyen végzett, így már ők is biztos finalisták. A kenusok is kiválóan kezdtek, C-2 1000 méteren Fodor Nicholas és Horváth Márton, míg a nőknél C-2 500 méteren Opavszky Réka és Gönczöl Laura is futamgyőztesként végzett. Kenu egyes ezer méteren a hölgyeknél Zagyvai Borka, míg a fiúknál Kollár Kristóf is meggyőző sikert aratott saját előfutamában. 

Az ifjúsági korosztályban is mindkét kajak négyes egységünk remekelt, a fiúknál a Samu Péter, Kollek Bálint, Hidvégi Zalán, Tamás Gergő alkotta hajó, míg a lányoknál a Bauer Zita, Tölgyesi Flóra, Horváth Kata, Szegedi Angelina összeállítású egység előfutamát nyerve jutott döntőbe. A krakkói Európa Játékokon bronzérmes Kiss Ágnes is megkezdte szereplését, Auronzóban háromszor is rajthoz áll. Molnár Csepkével C-2 500 méteren már biztos döntősök, így esélyük nyílik a címvédésre is ebben a számban.

Kenu egyes ezer méteren Sárkány Réka közel hat másodperccel volt jobb a komplett mezőnynél, míg ugyanebben a számban a fiúknál Juhász István is meggyőző fölénnyel nyert, így mindketten automatikusan finalisták. Szegi Zsombor és Soltész Péter sokáig esélyesek voltak a futamgyőzelemre C-2 1000 méteren, végül az ukrán egység megelőzte őket, de a második helyen beérve ők is hangolhatnak már a döntőre.

Még a délelőtti program folyamán Szulovszky Csenge másodikként végzett előfutamában, rá még középfutam várt ifjúsági K-1 200 méteren, mivel ebben a számban nem lehetett közvetlenül döntőbe jutni. Ugyanígy K-2 1000 méteren a még serdülő korú Gazdag Marcell, Mircse Zoltán párosnak is középfutam következett a délután folyamán.

A délutáni program során két közép- és két előfutamban volt magyar érdekelt. A fent említett Szulovszky Csenge K-1 200 méteren, Gazdag Marcell és Mircse Zoltán párosa pedig K-2 1000 méteren nyerte a középfutamát, így ők is döntősek. További két mix számban voltak még magyar indulók, itt is két futamgyőzelem született: C-2 500 méteren Szarka Krisztián és Molnár Csepke, míg K-2 500 méteren Debreczeni Lora és Kaed Ádám alkotta párosok jutottak döntőbe.

Makrai Csaba, kajak utánpótlás szövetségi kapitány sikeresnek értékelte az első nap történéseit.

Bizakodó vagyok, jól teljesítettek a fiatalok. Végig küzdöttek, harcoltak, és ennek látszott is az eredménye.

Nehéz előre bármit is mondani, az utánpótlás-versenyeken minden évbe változik a mezőny, vannak mindig meglepetések, nem szabad alábecsülni senkit. Viszont azt tudom mondani, hogy mind kenus, mind kajakos fronton erős csapattal érkeztünk, várjuk a következő napokat" – nyilatkozta a kapitány.

(Kiemelt kép forrása: kajakkenusport.hu)