UtánpótlásSport
2024. július 16.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Úszás

2023-07-06 20:39

Aranyérmes a lányok 4x200-as gyorsváltója a belgrádi ifi Eb-n

Az egyéni távokon csütörtökön csendesebb napja volt a magyar csapatnak a belgrádi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon, ugyanakkor a lányok 4x200-as gyorsváltója zsinórban harmadszor lett aranyérmes.

A lányok 4x200-as gyorsváltójában harmadik éve nincs ellenfele a magyar kvartettnek – a közös nevező Pádár Nikolett, aki Rómában és Bukarestben is ott állt a dobogón, míg Gyurinovics Lili, Molnár Dóra és Ábrahám Minna duplázott, elvégre ők tavaly is „oktatták" a mezőnyt a fináléban – írja beszámolójában a hazai szövetség (MÚSZ) a belgrádi ifjúsági Eb harmadik napja után.

Ezúttal ugyan nem sikerült 8 perc alá kerülni, mint egy éve,

ám egy pillanatig nem volt kérdés, hogy újfent a magyar lányok diadalmaskodnak: több mint három másodpercet vertek az olaszokra.

Ábrahám Lilla Minna így értékelt a MÚSZ-nak.

„Most vagyunk félútnál. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hozták az előnyt, nekem a végén csak be kellett érni. Kicsit elmaradtunk a tavalyi időnktől, de a lényeg, hogy megvédtük a címünket.”

Míg Pádár Nikolett szintén örömtelien nyilatkozott.

„Próbáltam a lányoknak minél nagyobb előnyt kiúszni. Most ennyi volt bennem, de szerintem a tegnapi versenyzés után ez is nagyon jó. Örülök, hogy meg tudtuk nyerni ezt a váltót.”

Az egyéni számokban ezúttal csupán egyetlen finalistának szurkolhattunk: a nyíltvizen junior-világbajnok Kovács-Seres Hunor 1500-on tesztelt, s ért be végül hatodik helyen. Viszont előkészületben született egy újabb elsőség: Molnár Dóra címvédőhöz méltó fölénnyel jutott elsőként a 200 hát döntőjébe, azaz az győzelmi sorozat remélhetőleg nem szakad meg – addig is,

öt arannyal és két ezüsttel momentán vezetik a mieink az éremtáblázatot.
A magyar döntősök helyezései:
Lányok

4x200m gyorsváltó: 1. Magyarország 8:00.25
(Pádár Nikolett, Gyurinovics Lili, Molnár Dóra, Ábrahám Minna Lilla)
Fiúk
1500m gyors: 6. Kovács-Seres Hunor 15:28.53

(Kiemelt kép forrása: MÚSZ)