UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2023-07-12 13:42

A vb-re készülő U19-es leányválogatott jól hangolt Mariborban

Az augusztusi, részben hazai rendezésű vb-re készülő U19-es leány röplabda-válogatott másodikként, míg az U19-es fiúcsapat ötödikként végzett a maribori MEVZA-tornán.

A magyar-horvát közös rendezésű világbajnokságra készülő U19-es lányok öt mérkőzésükből négyet is megnyertek, csak a horvátoktól kaptak ki, így a dobogó második fokára állhattak fel a szlovéniai MEVZA-tornán – számolt be a hunvolley.hu.

Kőnig Gábor szövetségi edző ez után pár nap pihenőt adott tanítványainak, majd a hét közepén Budapesten folytatódik a felkészülés az augusztus elsején rajtoló, részben hazai rendezésű vb-re. A válogatott programját július 23-29. között még a maribori Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál is színesíti.

Kőnig Gábor így összegezte a három nap tanulságait:

A torna kiválóan szolgálta a felkészülésünket. Megnézhettük, hol tartunk, mi az, ami jól működik és mi az, amit gyakorolnunk kell még a hátralevő időszakban. A csapat kiválóan küzdött, néha csak az ellenfelével, néha önmagával, de minden esetben volt valaki, aki átbillentte ezeken a periódusokon a brigádot.

Köszönöm nekik és a stábnak, valamint azoknak a játékosoknak is, akik most nem voltak velünk, de fontos szerepet töltenek be a csapat életében, hogy a magyar röplabdázásnak ismét szép érmet szereztek. Hajrá magyarok!”

A torna végeredménye: 1. Horvátország, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Csehország, 4. Szlovénia 5. Ausztria, 6. Szlovákia.

A fiúk egy győzelmet szereztek, de nem kell búslakodniuk, mivel napról-napra javuló játékot nyújtott az együttes, és a négy fontos hiányzóval kiegészülve a jövőben még további szép sikereket érhetnek el Weczera Csaba játékosai.

A magyar csapat szövetségi edzője a következőket nyilatkozta:

„Nagyon sok tapasztalatot sikerült gyűjteni a tornán. Láttuk, hol tart a többi ország válogatottja ebben a korosztályban, és hogy nekünk miben kell fejlődni, hogy utolérjük őket. Ezen fogunk dolgozni a következő fél évben a jövőbeni válogatott összetartások alatt, valamint a fiúk klubjaival is szeretném felvenni a kapcsolatot, hogy segítsenek a játékosok felkészítésében az Eb-selejtezőre, a saját céljaik mellett. Akadtak apró sikerélményeink, és mélyponton is voltunk a három nap alatt. Minél több meccset kell játszanunk együtt, hogy megtapasztaljuk ezeket a helyzeteket.”

A torna végeredménye: 1. Csehország, 2. Szlovénia, 3. Ausztria, 4. Szlovákia, 5. MAGYARORSZÁG, 6. Horvátország.

(Kiemelt képen: az ezüstérmes U19-es leányválogatott Forrás: hunvolley.hu)