UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2023-07-30 23:17

Rekordszámú magyar érem az U23-as és ifi Eb-n

Harminc éremmel, közte tizenkilenc arannyal zárta a magyar csapat a portugáliai U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságot, amivel megdöntötte a saját, 2021-ben állított rekordját.

Lehengerlő magyar szereplést figyelhettünk július elején az U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon: a fiatalok az esemény történetének eddigi legeredményesebb produkcióját bemutatva 44 érmet szereztek, közte 25 aranyat, a nemzetek versenyét pedig utcahosszal nyerték meg.

A versenynaptár szokatlan alakulása miatt idén a vb-t rendezték meg az említett korosztályok Eb-je előtt, amire nem kellett sokat várni: két és fél héttel a világbajnokság vége után már Portugáliában gyülekeztek a kajakosok és a kenusok, hogy összemérjék az erejüket a kontinensviadalon. A magyarok népes csapattal indultak, összesen negyvenhat fő szállt hajóba Montemor-o-velhóban, amely nem teljesen egyezett meg a vb-kerettel; új arcok is bizonyíthattak.

A sportolók motiváltan versenyeztek, annak ellenére, hogy az év fő eseményén, a világbajnokságon már túl voltak: az első döntős napon (szombat) három magyar aranynak örülhettünk, Csikós Zsóka U23 K-1 1000 méteren győzött, az ifjúságaknál pedig Kollek Bálint K-1 1000, Mészáros Milán és Mitropoulos Iliász pedig C-2 1000 méteren bizonyult a legjobbnak. A henger vasárnap indult be: a délelőtti programban hat egységünk is az első helyen zárt. Opavszky Réka U23, Kiss Ágnes pedig ifjúsági C-1 500 méteren diadalmaskodott, az idősebbek között pedig két elsőéves is begyűjtött egy-egy Európa-bajnoki címet: K-1 500 méteren Rugonfalvi-Kiss Janka és Hidvégi Hunor is győzött, utóbbi ráadásul holtversenyben. A Kiskó Réka, Biben Karina, Nemes Réka, Bakó Olga összeállítású kajak négyes 500 méteren az U23-asok, a Bauer Zita, Tölgyesi Flóra, Horváth Kata, Szegedi Angelina kvartett pedig a ifik között nyert.  

Délután még erre is rátettek egy lapáttal a fiatalok: rögtön az első futamban ifjúsági K-2 500-on Samu Péter és Hidvégi Zalán lett első, ugyanebben a számban pedig Fodor Bence és Balogh Gergely az U23-asok között volt a leggyorsabb. Kiss Ágnes esetében már megszámlálni is nehéz, hányadik aranyérmét gyűjti a nyáron: az ifik között C-2 500-on Molnár Cseperkével együtt győzött. Biben Karina és Szellák Szabina párosa U23-ban, Gombás Alíz és Pető Hanna duója az ifik között lett Európa-bajnok K-2 500 méteren. Lugosi Gergely és Juhász István ifjúsági C-2 500 méteren a vb-arany mellé az Eb-győzelmet is begyűjtötte. A már emlegetett Kiss Ágnes a harmadik aranyát is begyűjtötte délután, C-1 200 méteren utasította maga mögé a mezőnyt. Tölgyesi Flóra ifjúsági K-1 200 méteren hajszállal verte a brit riválisát, majd az utolsó két futam is magyar aranyat hozott: Győre Panna és Benkucs Kira az ifik, Opavszky Réka és Gönczöl Laura pedig az U23-asok között volt megállíthatatlan C-2 200 méteren.

A magyar fiatalok így 19 arany-, 6 ezüst- és 5 bronzéremmel zárták a portugáliai Eb-t, amivel minden idők legsikeresebb korosztályos kontinensviadalát teljesítették.
A teljes eredménysor ITT böngészhető.

(Kiemelt képünkön: Bauer Zita, Tölgyesi Flóra, Horváth Kata Szegedi Angelina Forrás: MKKSZ)