UtánpótlásSport
2024. május 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2023-08-02 16:55

Erős fiúcsapat utazik az U17-es Európa-bajnokságra

Korényi Balázs vezetőedző kijelölte a manisai U17-es Eb-n résztvevő fiú vízilabda-válogatott keretét.

Válogatni volt miből, ugyanis az U17-es korosztály is rendkívül ígéretes szekcióját képezi a magyar férfi vízilabda utánpótlásának. De az augusztus 8-án a törökországi Manisában rajtoló Európa-bajnokságra csak tizenöt fő utazhat, és ezt a keretet jelölte ki egy héttel a kontinesviadal előtt Korényi Balázs vezetőedző és a szakmai stábja.

Az együttes az Eb főpróbáját július végén Szegeden tartotta a Daikin-kupán, amelyen többek között az olaszokat, a horvátokat, a montenegróiakat, majd a döntőben a szerbeket legyőzve szerezte meg az aranyérmet. Ezt követően Korényi Balázs úgy fogalmazott a bő keret szűkítéséről, hogy:

„Mi év közben is láttuk, hogyan játszanak a fiúk, és Szegeden nemcsak az ellenfelekhez, hanem magukhoz képest is remekül teljesítettek. Látszott, hogy nagyon akarnak és szeretnének bizonyítani. Egytől-egytől egyig becsületesen dolgoznak és nagyon jó srácok, ezért komoly fejtörést okoz a stábnak az Eb-keret kihirdetése.”

Korényi Balázs meg volt elégedve a játékosaival a felkészülés alatt Forrás: waterpolo.hu

A kijelölt tizenöt fő nem akármilyen kihívás előtt áll. Amennyiben sikerül megszerezniük az Eb-trófeát, a magyar vízilabda elmondhatja magáról, hogy férfivonalon mindegyik világversenyét megnyerte az idén, hiszen a felnőtt- és az U20-as válogatott világbajnoki, az U15-ös gárda pedig már Eb címet ünnepelhetett 2023-ban. Ráaásul ez az évjárat két éve Eb-t, tavaly pedig vb-t nyert.

„Természetesen mi is az aranyéremért megyünk – folytatja Korényi. –

De még mindig csak tizenhét-tizenhat éves játékosokról van szó, akik számára jelenleg az a legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődjenek és elsajátítsák a modern vízilabda tudományát.

Az U17-es válogatott spanyolokkal, a montenegróiakkal és a horvátokkal egy csoportban kezdi meg az Eb-t jövő hét kedden.

AZ EB-KERET:
Kapusok: Maser Márk, Borbély Sándor
Mezőnyjátékosok: Balogh Botond, Cseh Maxim, Doroszlai Zalán, Haverkampf Bence, Imre Kolos, Lugosi Csongor, Nagy Zalán, Regős Vince, Simon Sebestyén, Tóth András, Tóth-Martin Zétény, Tátrai Tamás, Zeman Márton
Szakmai stáb: Korényi Balázs vezetőedző, Kis Gábor edző, Jászberényi Gábor kapusedző, Cseh Sándor szakmai igazgató, Székely Bulcsú csapatvezető

(Kiemelt képünkön: az U17-es válogatott a Daikin-kupán Forrás: SZVPS)