UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2023-08-07 12:38

Vég Zsombor hetedik lett a budapesti Masters-versenyen

A 21 éves cselgáncsozó, Vég Zsombor (100 kg) hetedik helyen zárt a budapesti Papp László Sportarénában rendezett Masters-versenyen.

A 100 kilósok között a tavalyi, budapesti Grand Slam-versenyen harmadik Vég Zsombor az osztrák Aaron Fara legyőzésével kezdett a legjobb 32 között, majd a nyolcaddöntőben a horvát Zlatko Kumricot is felülmúlta a budapesti Masters-viadalon. A 21 éves ceglédi dzsúdós a legjobb nyolc között nem bírt a szerb Bojan Dosennel, így a vigaszágon folytathatta. Vég ezt követően a kétszeres vb-harmadik és tavaly Európa-bajnok, holland Michael Korrellel került szembe. (Biztató előjelnek bizonyult ugyanakkor, hogy eddigi egyetlen találkozójukon a magyar fiú megverte a holland klasszist a májusi, dohai felnőtt-világbajnokságon.)

A három és fél percig tartó, nagy csata végén ezúttal a holland nyert ipponnal, ezzel Vég Zsombor a hetedik helyen végzett.

(Kiemelt képet készítette: Horváth György/MJSZ)