UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2023-08-20 21:33

Utánpótláskorú magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a felnőtt-vb-n

A jövő héten kezdődik az év legfontosabb kajak-kenu eseménye, a németországi felnőtt-világbajnokság, a magyar keretből pedig az utánpótláskorú versenyzők sem hiányoznak.

Kiváló, felejthetetlen, rekordot jelentő – néhány jelző a sok közül, amivel a magyar kajak-kenu utánpótlás nyári teljesítményét jellemezhetjük, az viszont biztos, hogy soha korábban nem zárták ennyi éremmel az U23-as és ifjúsági vb-t és Eb-t a hazai versenyzők, akik közül többen a felnőttek között is megmutatták már a tudásukat.

Erre nyílik lehetőség nekik ismét a jövő héten, szerdán ugyanis kezdődik az év legfontosabb sportági eseménye, a felnőtt-világbajnokság, aminek a németországi Duisburg ad otthont.

A magyar csapatba több, még az U23-as korosztályba tartozó induló is bekerült, akik közül többen ráadásul már szinte „rutinosnak” számítanak a nagyok között.

A tét nem kisebb, olimpiai kvótát lehet szerezni a vb-n, amit viszont fontos kiemelni, hogy az adott ezek az adott sportoló(k)nak, hanem a nemzetnek jár, a tényleges részvételért később kell megküzdeniük az érintetteknek.

A keretben minden szakágban helyet kaptak a fiatalok: a kajakozók között Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás párosa képviseli a férfiak között az utánpótlást, a nőknél Rendessy Eszter két számban is elindul, hozzá a négyesben csatlakozik Gazsó Alida Dóra is. A kajakozók között a legfiatalabbként a 19 éves Fojt Sára bizonyíthat. Opavszky Márk mixben száll majd vízre.

A kenusok között Koczkás Dávid duplázik, mellette Hodován Dávid és Kollár Kristóf is lapátot ragad, a nőknél pedig Horányi Dórának és Nagy Biankának is szurkolhatunk, utóbbi ráadásul tagja a „legfiatalosabb” magyar egységnek: 500 méteren a négyes tagja Csorba Zsófia és Opavszky Réka is.

A felnőtt gyorsasági kajak-kenu válogatott kerete a 2023. évi kvótaszerző világbajnokságra (augusztus 23-27., Duisburg, Németország)

Férfi kajak:

K-1 200 méter: Birkás Balázs
K-1 500 méter: Kopasz Bálint
K-1 1000 méter: Varga Ádám
K-1 5000 méter: Noé Bálint
K-2 500 méter: Nádas Bence, Kopasz Bálint
K-2 1000 méter: Vajda Bence (2001), Szántói-Szabó Tamás (2000)
K-4 500 méter: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor

Női kajak:
K-1 200 méter: Lucz Anna
K-1 500 méter: Csipes Tamara
K-1 1000 méter: Rendessy Eszter (2002)
K-1 5000 méter: Kiszli Vanda
K-2 200 méter: Kiss Blanka, Lucz Anna
K-2 500 méter: Fojt Sára (2003), Pupp Noémi
K-4 500 méter: Gazsó Alida Dóra (2000), Csipes Tamara, Rendessy Eszter (2002), Hadvina Dóra

Férfi kenu:

C-1 200 méter: Koczkás Dávid (2000)
C-1 500 méter: Fejes Dániel
C-1 1000 méter: Adolf Balázs
C-1 5000 méter: Adolf Balázs
C-2 500 méter: Korisánszky Dávid, Fekete Ádám
C-2 1000 méter: Kollár Kristóf (2001), Fejes Dániel
C-4 500 méter: Koczkás Dávid (2000), Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán, Hodován Dávid (2001)

Női kenu:

C-1 200 méter: Balla Virág
C-1 500 méter: Balla Virág
C-1 1000 méter: Kisbán Zsófia
C-1 5000 méter: Kisbán Zsófia
C-2 200 méter: Horányi Dóra (2002), Takács Kincső
C-2 500 méter: Bragato Giada, Nagy Bianka (2000)
C-4 500 méter: Bragato Giada, Csorba Zsófia (2003), Opavszky Réka (2003), Nagy Bianka (2000)

Mix számok:

K-2 500 méter: Lucz Anna, Opavszky Márk (2001)
C-2 500 méter: Hajdu Jonatán, Takács Kincső

(Kiemelt képünkön: Szántói-Szabó Tamás (hátul) és Vajda Bence Forrás: MKKSZ)