UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2023-08-21 20:05

Az élvonalban nem változik a KSI célja

A KSI ismét nagyon fiatal csapattal vág neki az első osztályú férfi vízilabda-bajnokságnak.

Bár a KSI főként utánpótláskorúakból álló férfi vízilabdacsapata az előző évadban kieső helyen végzett az ob I-ben, a feljutást kiharcoló csapatok visszalépésével a sportiskolások megőrizhették az élvonalbeli tagságukat.

Ez a lehetőség különösen sokat jelent a tinédzserek fejlődése szempontjából.
A KSI-sek meccsről meccsre fejlődnének az ob I-ben Fotó:Lénárt Márton

Horváth János együttese ráadásul a következő idényben még fiatalabb lesz, mint legutóbb, és már olyan sokra hivatott pólósok nélkül kell helytállnia a legjobbak között, mint az FTC-hez szegődő Nagy Ákos vagy éppen az OSC-be igazoló Szalai Péter.

„Az ob I-es együttesünk tulajdonképpen utánpótláscsapat – mondta a vezetőedző a klub közösségi oldalán megjelent interjújában. – Tehát az abszolút prioritás az utánpótlás-játékosok felkészítése. A tavalyi évhez képest is megfiatalított a csapat. Négy 2004-ben született meghatározó játékosunk eligazolt.

A célunk, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődjünk.

Tavasszal talán tudunk egy pontot szerezni, amiből aztán több is lehet, de a folyamatos fejlődés az elsődleges cél.”

(Kiemelt képünkön: a KSI ob I-es csapata Fotó: Nyolczas Ivett)