UtánpótlásSport
2024. május 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2023-08-22 21:41

Elkezdték az új évadot a fiatalok

A budapesti tesztversennyel elkezdődött a műkorcsolyázók új évada; a fiatalokra ezúttal is számos komoly esemény vár a következő hónapokban.

Hetek óta „mozgolódnak” a korcsolyasportok hazai utánpótláskorú képviselői, köztük a műkorcsolyázók is, akiknek augusztus közepén az immár szokásosnak is nevezhető tesztversennyel megkezdődött a 2023/2024-es évad. 

A budapesti Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett versenyen a korosztályos kategóriák közül ismét a junior leány műkorcsolyázók mezőnye volt a legnépesebb: a tavaly ugyanitt ezüstérmet szerző Dzsumanyijazova Polina (DSC) idén a legjobb összpontszámot kapta, másodikként Ekker Léna (KSI), harmadikként Szabó Cintia (PSE) végzett. A fiúk között az ifjabbik Vlasenko testvér, Aleksei nyert Aleksandr előtt, míg a jégtáncosoknál egyetlen párost, Szilágyi Villő és Jarács István duóját (HKA) figyelhették a nézők.

Azt viszont érdemes kiemelni, hogy – ahogyan a szakág májusban megválasztott új sportigazgatója, Bálint Csaba is kiemelte – a mezőny nem volt teljes, több fiatal sérülés, mások külföldi felkészülés miatt maradtak távol. Utóbbi kategóriába tartozott a tavalyi győztes Papp Vivien is.

Ahogyan lenni szokott, az esemény után a szövetségben kijelölték a közelgő junior Grand Prix-ken induló versenyzőket: Linzben Ekker Léna és Vlasenko Aleksandr, Isztambulban Dzsumanyijazova Polina és Vlasenko Aleksei, Budapesten Dzsumanyijazova Polina, Szabó Cintia, valamint a Vlasenko-testvérpár, Jerevánban pedig Ekker Léna képviseli a magyar színeket. 

A budapesti junior Grand Prix logója Forrás: Hunskate

A magyar fiatalokra tehát számos komoly megméretés vár a következő hónapokban, február végén pedig ismét megrenendezik a junior-vb-t, aminek Tajpej ad majd otthont. A teljes versenynaptár ITT érhető el.

(Kiemelt képünkön: a Szilágyi Villő, Jarács István jégtáncpáros Forrás: MOKSZ)