UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2023-08-31 21:53

Hóbor Zalánnak a vérében a sportág

Pályafutása eddigi legnagyobb sikereit érte el az augusztusi junior triatlon Eb-n egyéniben és mixváltóban is ezüstérmet szerző Hóbor Zalán, aki a szüleitől örökölte a sportág iránti szeretetét.

Sikeres nyarat zárt a magyar triatlonos utánpótlás, aminek az egyik főszereplője a Hóbor Zalán volt: a kőszegi fiatal az augusztusi junior Európa-bajnokságon előbb egyéniben, majd a mixváltó tagjaként is ezüstérmet szerzett. Mondhatni, a vérében a sportág, hiszen az édesapja, a korábbi sikeres triatlonos, Hóbor Péter az edzője, míg édesanyja, a Kőszegi Triatlon és Úszó Klubban szintén trénerként tevékenykedő Edöcsény Nóra a sydney-i olimpiát is megjárta, tizenkilencedik lett.

„Kézenfekvő volt, hogy ennél a sportágnál kötök ki, mivel Kőszegen, ahol felnőttem, nem volt túl sok választásom, és a szüleim hatását sem lehet tagadni – kezdi a 18 esztendős Hóbor. –

Viszont azt sosem éreztem, hogy kötelező lenne ezt csinálnom.

Egyedül az úszás volt, amit mindenképpen meg kellett tanulnom, hogy ha például nyaralni megyünk, biztonságban legyek a vízben. Elkezdtem triatlonozni, amit hamar megszerettem, hiszen a társaság jó volt, tehernek pedig sosem éreztem az edzéseket, még a nehezebb pillanatokban sem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyom. Már kiskoromban is élveztem a versenyek hangulatát, majd még nagyobb lökést adott, amikor a tizenhatodik helyeket felváltották a dobogós eredmények.”

Két évvel ezelőtt már bizonyított az ifjúsági Európa-bajnokságon is, akkor mixváltóban aranyérmet szerzett.

„Előtte egy évvel már hazai szinten is jól alakultak a versenyeim, aztán a nemzetközi mezőnyben jött ez a siker, de a legcsodálatosabban eddig 2023 alakul. Voltak előjelei, hiszen tavaly ötödikként zártam a junior Európa-kupa sorozatát összetettben, ráadásul buta hiba miatt úszott el a dobogó; akkor elhatároztam, hogy a folytatásban nem bízom a véletlenre, minél előrébb akarok kerülni. A korosztályos vb-n az európaiak közül a negyedik legjobb lettem, így dobogós céllal utaztam el az Eb-re, főleg, hogy a rövidebb távok általában jól mennek.

Amikor beértem másodikként, óriási örömöt éreztem, a csapattársaim is szurkoltak, akikkel aztán szoros küzdelemben a mixváltóban is ugyanilyen eredményt értünk el; az lehet talán még nagyobb boldogságot okozott, hatalmasat küzdöttünk, együtt ünnepeltünk.

Hóbornak az idei az utolsó junioréve, jövőre már az U23-asok között bizonyíthat; a céljairól szerényen nyilatkozott.

Szeretnék az új korosztályban is eljutni a világversenyekre, illetve az elitkategória közelébe is odaérnék. Ha nagyon előreugrunk, akkor pedig a 2028-as olimpiával kapcsolatban szívesen ott lennék azok között, akik közül választanak majd, hiszen elég erős a jelenlegi fiúsor!

(Kiemelt képünkön: Hóbor Zalán Forrás: MTSZ)