UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2023-09-21 09:05

Jön az U23-as világbajnokság, hat magyar fiatallal

Hat magyar fiatallal a mezőnyben kezdődik pénteken a spanyolországi U23-as triatlon-világbajnokság.

Emlékezetes pillanatokkal teli nyarat zárt a magyar triatlonos utánpótlás, amelynek juniorkorú képviselői először világbajnokságon mérethették meg magukat, majd Eb-n álltak rajthoz, Utóbbin az érmek sem maradtak el: Hóbor Zalán egyéniben szerzett ezüstöt, a mixváltó pedig szintén másodikként ért célba. Hogy a korosztály hazai versenyzői milyen jó formában szerepeltek (sorolhatnánk például a junior Európa-kupa-győzelmeket), azt a kontinentális ranglista jelenlegi állása is jól mutatja: a fiúk között Hóbor vezet, Kovács Gyula harmadik, míg a lányoknál Nádas Romina kevéssel lemaradva követi az első helyezett szlovák versenyzőt, miközben rajtuk kívül is többen tagjai az élmezőnynek. A nemzetek ranglistáján ráadásul a magyarok állnak az élen. Az ifik között pedig érkezik az „utánpótlás utánpótlása”: a 15 éves Szalai Fanni megnyerte a korosztály Eb-jét, a mixváltó második lett. Tavaly Kiss Gergely érte el a legnagyobb magyar utánpótlássikert: a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolója második lett az abu-dzabi U23-as világbajnokságon, pályafutása addigi legjobb eredményét elérve.

Kiss most újra nekiveselkedhet a legidősebb utánpótlás-korosztály vb-jének, a héten ugyanis az év legfontosabb sportági eseményét rendezik a spanyolországi Pontevedrában, ahol a felnőttek vb-sorozatának utolsó állomásán, a döntőben állnak rajthoz a világ legjobbjai, s a viadal egyúttal az U23-as korosztály legfőbb 2023-as fellépése, célversenye is. Az említett Kiss mellett pedig további öt magyar indulónak szurkolhatunk majd: Dévay Zsombor, Dobi Gergő, Sinkó-Uribe Ábel, valamint Horváth Karolina és Holánszky Laura is ott lesz a rajtnál.

„Az eseményen az U23-asok és a felnőttek futamát – sok másik versenyhez képest – nem egyszerre rendezik, így nem befolyásolják majd egymást a két kategória résztvevői – kezdi Dévay László, az U23-asok szövetségi edzője a legfontosabb tudnivalókkal kapcsolatban. –

Óriási elvárásokat nem állítottunk a fiatalokkal szemben, a legfontosabb, hogy maximális felkészültséggel a tudásuk legjavát nyújtsák.

Ha ebből olyan gyönyörű eredmény születik, mint tavaly, akkor nagyon boldogok leszünk.”

A magyar csapatban nem lesz ott a múlt évi kiírás legfiatalabb női indulója, Kropkó Márta, aki akkor a 11. helyen végzett.

„A válogatási elvek szerint bekerült a küldöttségbe, ám az edzőjével együtt jelezte, hogy nem tudja vállalni a részvételt. Az olimpiai kvalifikáció lebeg a szeme előtt, így a korosztályos vébé helyett – ami a kvótaszerzés szempontjából indifferens – olyan eseményen indul, amin közelebb kerülhet Párizshoz.”

(Kiemelt képünkön: Kiss Gergely a tavalyi U23-as vb-n Fotó: World Triathlon/Wagner Araujo)