UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2023-10-02 14:53

Elégedett az idei évaddal a hazai fiúutánpótlás

Összességében elégedetten értékelték az idei évadot a kiemelkedő eredményeket elért utánpótláskorú fiú triatlonversenyzők, míg Pocsai Balázs, a Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás-szakágvezetője szerint a sportolók teljesítményében óriási szerepük van a sokat fejlődő és egyre tudatosabb felkészítőmunkát folytató edzőknek.

A krakkói központú Európa Játékokon vegyes váltóban - Bragmayer Zsanettel, Dobi Gergővel és Kropkó Mártával – bronzérmes Kiss Gergely az MTI-nek úgy értékelt, hogy a tavalyi idénye kifejezetten jól sikerült, kiugró eredményeket is sikerült elérnie, ezért automatikusan magasra tette a mércét az idei évet illetően.

„Lehetett volna jobb is a mostani idény, de elégedett vagyok, hiszen az Európa Játékokon sikerült dobogóra állni a csapattal, ami egy kicsit váratlan eredmény volt. Annyiban mindenképp, hogy egy nagyon komoly mezőnyben, erős csapatokkal szemben sikerült odaérnünk a harmadik helyre, leginkább azért, mert mindannyian erőn felül tudtunk teljesíteni” – nyilatkozta Kiss, aki a hétvégi római világkupa-viadalon is indul még.

„Nekem leginkább a kerékpár a gyenge pontom, ott van mit fejleszteni, de úgy gondolom, idővel egyre jobb leszek. A következő évben szeretnék az U23-as világbajnokságon dobogóra állni, ez a legfőbb célom” - mondta a tiszaújvárosi versenyző.

Az idén junior Európa-bajnoki ezüstérmes, Európa-kupákon többször aranyérmes Hóbor Zalán azt mondta az MTI-nek, hogy teljes mértékben elégedett az idényével, az előzetesen kitűzött céljainak a nagy részét ugyanis sikerült elérnie.

„Nehéz lenne kiemelnem egyetlen versenyt a szezonból, de talán az Európa-bajnoki hétvége és a hamburgi világbajnokság maradt meg jobban az emlékezetemben – mondta. Jelezte, a római vk-viadalon még rajthoz áll, illetve Törökországban elindul Európa-kupa-futamon. – Jövőre szeretnék U23-ban versenyezni a világ- és az Európa-bajnokságon is, és további célom, hogy a felnőtt ranglistán minél előrébb kerüljek” – nyilatkozta.

A 2005-ös születésű és a juniorok között Európa-kupán vegyes váltóban arany-, egyéniben pedig ezüst-, és bronzérmet is begyűjtött Kropkó Márton úgy fogalmazott, 80 százalékban lehet elégedett az idei teljesítményével, mert voltak olyan versenyei, ahol elérhető lett volna az előzetesen kitűzött cél, „de a vége nem jött össze”.

„Szerettem volna egyéniben Európa-kupán aranyat nyerni, mert rengeteg ezüstöm van már, de sajnos ez most sem sikerült. Úgy érzem, sokat tudtam javítani a futásomon, még annyi kellene, hogy ezt kerékpározás után is fel tudjam mutatni” – nyilatkozta. Hangsúlyozta, a felkészülését törött csuklóval kezdte el, így a szezon elején az úszás „szenvedős volt”, de végül sikerült teljesen rendbe jönnie.

Kropkó az esztendő számára legemlékezetesebb viadalaiként a junior-világbajnokságot, valamint a tiszaújvárosi Európa-kupát emelte ki, ugyanis mindkét esetben tagja volt a négyfős szökésnek. Külön kiemelte, hogy a magyarországi Ek-futamon mind a négy „szökevény” magyar versenyző volt és szépen össze tudtak dolgozni.

„A jövőt illetően általában nem szeretek konkrétumokat megfogalmazni, mert ez a triatlonban egyébként sem könnyű dolog. Az biztos, hogy a futásomat tovább akarom fejleszteni, és a világranglistán szeretnék előkelő helyre kerülni” – jelentette ki.

A Balikesirben rendezett Európa-bajnokságon a junior vegyes váltóval ezüstérmes, egyéniben Európa-kupa-győztes Kovács Gyula elmondta, nagy reményekkel vágott neki az idei versenyévadnak, amely „összességében jól sikerült” a számára.

„Úgy érzem, hogy az edzéseim mennyiségén még lehetne egy kicsit növelni, a futásomon pedig fejleszteni kell, különösen azért, mert az olimpiai távot az eddigi pályafutásom során még nem próbáltam, de az mindenképpen komolyabb felkészülést igényel” – nyilatkozta Kovács, aki jövőre már az U23-as korosztályban versenyez majd, és ott "minél jobb eredményeket" szeretne elérni. Számára az idei esztendőből a balikesiri Eb a legemlékezetesebb viadal mind az eredmények, mind pedig az ottani események szempontjából.

Pocsai Balázs az MTI-nek adott évértékelésében kiemelte, hogy a nemzetközi viadalokon az utánpótlás korosztályokban is mindenhol "számolnak a magyarokkal", ami nem véletlen, „hiszen az idén majdnem mindenhonnan, ahol elindultunk, éremmel tértünk haza”.

Van most egy nagyon erős utánpótlásunk, és itt nem csak a versenyekre gondolok, mert a sportolók egyébként is jó kapcsolatban vannak egymással, amit különösen jó látni

 – mondta a szakágvezető, és kiemelte, bár a szövetség régóta igyekszik a hosszútávú fejlődés érdekében dolgozni, a versenyzők edzői nélkül mindez nem lenne megvalósítható.

Nagyon sokat fejlődtek az edzők, tudatos felkészítést végeznek és nagyon jó módszereket alkalmaznak. Az ő szerepük óriási az eredmények elérésében, hiszen hiába vagyunk mi is ott az edzőtáborokban, vagy a nemzetközi versenyeken, a mindennapi munkát mégis ők végzik a sportolókkal

 – nyilatkozta Pocsai Balázs.

Kiemelte, hogy az utánpótlás korosztályokban is „egyre közelebb kerülünk a nagy triatlonos nemzetekhez”, és évről évre tervezni tudunk éremesélyes versenyzőkkel.

„Az ideinél rosszabb évünk soha ne legyen. Jövőre néhányan korosztályt váltanak, így átalakulóban van a válogatott, de fontos, hogy a terveinkben több edzőtábor és összetartás szerepel, mert ez plusz motivációt is ad a sportolóknak” – jelentette ki a szakágvezető.

(Kiemelt képünkön: a tiszaújvárosi junior Ek első három helyezettje egyaránt megméreti magát a korosztályos vb-n Forrás: MTSZ)