UtánpótlásSport
2024. február 29.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÁPOLY)
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2023-10-19 14:42

Hullámvölgyben a leányutánpótlás, de Jordanov Zoltán szerint mindez csak átmeneti állapot

Miközben fiú tornászaink rendre szállítják a sikereket a korosztályos világversenyeken, addig a lányok az elmúlt időszakban adósak maradtak a szép eredményekkel. Jordanov Zoltánnal, a szövetség (MATSZ) a leányutánpótlásért felelős szakmai igazgatójával beszélgettünk azok után, hogy felnőtt női tornászaink nemrég három olimpia kvótát is szereztek a belgiumi vb-n.

Összesen négy olimpiai kvótával tért haza a felnőtt tornászválogatott az antwerpeni világbajnokságról. A nők három, a férfiak egy párizsi indulási jogot gyűjtöttek be. A legnagyobb meglepetést a dunaújvárosi Czifra Bettina Lili okozta, aki 16 évesen, elsőéves felnőttként harcolta ki az ötkarikás kvalifikációt, miután a 15. helyen záró magyar csapat tagjaként a legjobb egyéni összetett eredményt produkálta pályafutása első felnőtt-vb-jén.

„Már tavaly, utolsó éves ifiként is megvoltak a jelei, hogy Czifra Lili majd felnőttként is hamar berobbanhat, és jó eredményekre lehet képes – kezdte Jordanov Zoltán, a leányutánpótlás szakmai igazgatója az Utánpótlássportnak. – A tavalyi ifjúsági Eb-n gerendán bejutott a fináléba, és ha nincs a rontása, sajnos leesett a szerről, akkor érmet is nyerhetett volna az ifi Európa-bajnokságon.

Egyértelmű volt már korábban is, hogy Lili a legnagyobb ígérete a 2007-es korosztálynak, jó látni, hogy a felnőttek közé lépve rövid idő alatt ilyen hatalmasat fejlődött.

Rajta kívül Balzsay Hanna lehet még az, aki ebből az évjáratból előbb-utóbb szintén odaérhet a felnőttválogatottba, de sajnos őt sérülések és betegségek is hátráltatták mostanában.”

A 16 éves Czifra Lili olimpiai kvótát szerzett a felnőtt-vb-n Forrás: MATSZ
Közvetlenül a felnőttek alatt, az ifjúságiaknál jelenleg az látszik, hogy kicsit gyengébb a felhozatal, mint egy-két évvel ezelőtt.

Tőlük nem igazán várható, hogy jövőre, rögtön első évesként letehetik a névjegyüket a felnőttmezőnyben. Hosszú távon Knight Annának lehet a legnagyobb esélye, hogy bekerüljön majd a nagyválogatott keretébe. Megvan benne a potenciál, de még sokat kell dolgoznia, fejlődnie ahhoz, hogy megfeleljen a felnőttkövetelményeknek.

Ugyanakkor az mindenképpen örömteli, hogy az alsóbb korosztályokban jóval biztatóbb a helyzet, szélesebb és minőségibb a merítés.

Említhetném például Hürkecz Mírát, Vatai Blankát vagy éppen Jankovics Kamillát, mindannyian jó képességű tornászok, és a nemzetközi versenyeken már meg-megvillantják oroszlánkörmeiket. A jövő ifi Eb-n nagy eséllyel ők alkothatják majd a csapatunkat. Nemrég a Balkán Bajnokságon is jól szerepeltek, és remélhetőleg a közelgő ORV-n is hasonlóan teljesítenek. Emellett a még fiatalabb korosztályokban akad egy talán még ennél is reménytelibb generáció, elsősorban a KSI-ben. Tulajdonképpen a KSI-sek dominálják a mezőnyt a 2011, 2012 és 2013-ban születettek között, szóval nagyon jó szakmai munka folyik náluk.

Bízom benne, hogy egy-két éven belül beérik ez az építkezés, és a mostani hullámvölgy után hamarosan ismét erős ifjúsági válogatottal büszkélkedhetünk, és nagy reményekkel vághatunk neki a korosztályos világversenyeknek.

Eközben a fiú tornászaink rendre remekeltek a legutóbbi utánpótlás-világeseményeken: Molnár Botond tavaly ifjúsági Európa-bajnok lett egyéni összetettben, míg idén előbb Závory Szilárd ifjúsági vb-bronzérmet nyert ugrásban, míg Zámbori Zala EYOF-aranyérmet szerzett nyújtón. Azonban a lányoknál a közelmúltban nem örülhettünk hasonló sikereknek.

„A fő problémánk, hogy nagy mértékben lecsökkent a női tornászok létszáma. A serdülő csapatbajnokságon idén például mindössze öt csapat indult, ilyen korábban nem fordult elő. Sajnos a fővárosban több szakosztály, így a Postás, a Vasas és a Spartacus is megszűnt a régi időkből. Aminek az a következménye, hogy jelenleg jóval kevesebb a gyerek, a kisebb bázisból pedig kevesebb tehetség is kerül ki.

Régen a tornász társadalom nagyobb hányadát a lányok tették ki, mára viszont megfordult ez trend, és a fiúk vannak többen.

A fiúszakágban kifejezetten nagy létszámmal tudnak dolgozni, több műhelyben is. Értelemszerűen az a célunk, hogy idővel mennyiségben és minőségben felzárkózzunk a fiúkhoz.”

(Kiemelt képen: Knight Anna Forrás: MATSZ)