UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2023-10-25 18:39

Kiesett a Puskás Akadémia az ifi BL első körében

Az idegenbeli döntetlen után hazai pályán vereséget szenvedett a Puskás Akadémia az azerbajdzsáni Gabala U19-es csapatától az UEFA Ifjúsági Ligában.

Az UEFA Ifjúsági Liga első szakaszának első körében a Puskás Akadémia az azerbajdzsáni Gabalával csapott össze. Az odavágóra a felcsútiak egy lekésett csatlakozás miatt jóval később értek oda, mint azt tervezték, ennek fényében az 1–1-es idegenbeli döntetlen elfogadható eredmény volt.

Azonban kiderült, hogy a Gabala vezetése még extrémebb kalandot szánt a saját U19-es együttesének: a mérkőzés előtti éjszaka utaztak Felcsútra, azaz legfeljebb a buszon aludhattak a játékosok. Ennek fényében különösen súlyos a Puskás Akadémia kiesése az előzetesen gyengébbnek tartott klub ellen.

A találkozó első félideje kevés eseménnyel telt, nem igazán tudtak veszélyes helyzetet kialakítani a csapatok. A második játékrész elején a vendégek támadója, Bakhisov szabadrúgásból volt eredményes, ezzel vezetést szerezve a Gabalának. Az utolsó húsz percre – és a hosszabbításra – elfogyni látszott az azeri gárda, a Puskás Akadémia mégsem eljutni a gólig, sőt igazi ziccerig sem.

Ezzel a felcsúti együttes számára nagyon hamar véget ért az UEFA Ifjúsági Liga, a következő körben a Gabala az Olimpiakosz–Lecce összecsapás győztesével találkozik.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, ELSŐ SZAKASZ
Puskás Akadémia–Gabala (azeri) 0–1 (0–0),

továbbjutott a Gabala csapata 2–1-es összesítéssel.
Puskás Akadémia: Perczel – Makara (Koch 71.), Vajda, Umathum, Markgráf, Dymitriev (Dusinszki 63.), Osadchyi, Vékony (Juricic 71.), Szabari (Somfalvi 57.), Pyshchur, Yablonoskyi (Lahuntsov 63.).
Gabala: Muradov – E. Ahmadov, Rashidov, Ramanazov, Gafarov, Shahniyarov, F. Ahmadov (Badalzade 73.), Tahmazli (Asadov 83.), Bakhisov (Ramanazov 73.), Agalarov, Budagov (Mammadli 29.).
Gól: Bakhisov 56.

(Kiemelt képünkön: Markgráf Ákos a Puskás Akadémia csapatkapitánya Forrás: Facebook/Puskás Akadémia)