UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2023-10-26 19:54

Varga Péter megérett a vezérszerepre az Extraligában

A kecskemétiek 18 éves, felnőttválogatott röplabdázója, Varga Péter az Extraliga legjobb pontszerzői közé tartozik, annak ellenére, hogy még csak a második évadát kezdte meg a felnőtt első osztályban.

Mondhatni, zökkenőmentesen vette az akadályokat Varga Péter az utánpótlásból a felnőttek közé fellépve. A Kecskeméti Sportiskolában nevelkedett, 2005-ös születésű feladóátló a múlt évadban debütált az Extraligában, majd csere játékosból hamar kezdővé nőtte ki magát, és tavasszal végül nagyban hozzájárult a Kecskeméti RC ötödik helyéhez. Az ígéretes első szezon után mostanra újabb szintet lépett a fiatal, aki igazi vezéregyéniséggé vált együttesében. Jól jelzi ezt, hogy a szettenkénti 4,77 szerzett pontjával a nyolcadik legjobb a teljes felnőttélvonalban. Négy fordulót követően összesítésben 62 pontot jegyzett, s ezzel a tizedik helyen áll a bajnokság rangsorában.  

„Úgy érzem, fizikailag nagyon sokat fejlődtem, erősödtem a legutóbbi évadhoz képest, ebben látom a legnagyobb javulást – kezdte Varga az Utánpótlássportnak. – Természetesen technikailag is előreléptem mostanra, ebben nagyon nagy szerepe van például annak, hogy a klubszezon után a nyár elejét végig dolgozhattam a felnőttválogatottban, az Ezüst Európa-ligára készülve.

Bár először meglepődtem a meghívón, végül jól sült el minden, fantasztikus élményként maradt meg ez az időszak. A nagyválogatottban eltöltött nagyjából kéthónapos periódus mind szakmailag, mind az önbizalom terén, mentálisan nagy lendületet adott.

Ráadásul be is mutatkozhattam, szóval többet nem is kívánhattam volna. Támadásban valóban nagyot léptem előre, de védekezésben még mindig van hova fejlődni, valamint nyilván fizikailag kell tovább erősödni, hiszen még mindig rendkívül fiatal vagyok."

Varga Péter Forrás: Kecskeméti RC

„Sokat változott a csapatunk Kecskeméten az előző idényhez képest, elsősorban fiatalodott a keretünk, a játékosok nagyjából fele még csak U20-as korú. Fiatal és lendületes a csapatunk, ugyanakkor komoly céljaink vannak: a bajnokságban és a kupában is a legjobb négy közé vágyunk. Egyénileg szeretnék minél többet fejlődni, stabilizálni a jó teljesítményt.

Azon dolgozom, hogy hosszú távon megtartsam a helyem a felnőttválogatottban, illetve eközben persze korosztályos szinten, az U22-es és az U20-as válogatottnak is hasznára legyek,

ugyanis Eb-selejtező, majd ideális esetben Európa-bajnokság várhat ránk jövőre." 

(Kiemelt képen: Varga Péter Forrás: Kecskeméti RC)