UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2023-10-27 14:21

Évadkezdésnek rekordok Inzellben

Közel három hetet töltött el az inzelli edzőtáborban a magyar junior gyorskorcsolya-válogatott, amelynek tagjaként többen is remek időeredményekkel kezdték meg az új idényt.

A 2022/2023-as évadban Bödei Bálint és Bíró Hanna vitte a prímet az utánpótláskorú gyorskorcsolyázók között, a két fiatal a junior-világkupákon és a korosztály világbajnokságán is előkelő helyezéseket ért el. A juniorválogatottban már akkor is feltűntek az említett két korcsolyázónál néhány évvel fiatalabb versenyzők; számukra az előző évad nemzetközi szinten inkább a tapasztalatszerzésről szólt, ám nem illetődtek meg a világversenyeken sem, amit az azokon elért egyéni csúcsaik is bizonyítottak.

Bödei és Bíró a nyáron belépett a felnőttkorosztályba, így az új idényben a juniorválogatottnak nélkülük kell majd helytállnia a korosztály versenyein. A csapat a felnőttekkel együtt ismerős helyszínen, a németországi Inzellben edzőtáborozott októberben, közel három héten át.

„Hétköznap folyamatosan edzettünk, a hétvégéken pedig tesztversenyeken vettek részt a fiatalok is; kimerítő, de eredményes napok voltak ezek, főleg a juniorkorú fiúk számára – kezdi Kóti Gábor, a nagypályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője. –

Sipos János és Lukács Soma a három hét alatt összesen kilenc egyéni csúcsot ért el, előbbi ráadásul junior országos csúcsot is futott.

A lányok között Vancsó Rebeka tartozik még a válogatotthoz, ám őt sajnos betegség hátráltatta ebben az időszakban. Az évad felépítése hasonló az eggyel korábbihoz: jelenleg az első két junior-világkupa áll a fókuszunkban, november végén és december elején rendezik meg ezeket Olaszországban. Lesz országos bajnokságunk is, a harmadik junior-világkupa után pedig, februárban következik a világbajnokság. Az biztos, hogy a kiöregedésekkel a keretünk szűkebb lett, de a fiataloknak még mindig bőven lesz még idejük megmutatni magukat a korosztályukban.”

(Kiemelt képünk forrása: HUNSKATE/Szabó Sipos Gergő)