UtánpótlásSport
2024. október 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs U23-as cselgáncs Európa-bajnokság

2023-11-18 17:19

Gyertyás Róza elbírta az esélyesség terhét, megvédte címét a potsdami U23-as Eb-n

A 21 éves cselgáncsozóval, Gyertyás Rózával (52 kg) az után beszélgettünk, hogy a tavalyi, szarajevói győzelme után a németországi Potsdamban ismét megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot.

Mint arról beszámoltunk, a magyar fiatalok egy arannyal és három bronzzal zártak a Potsdamban zajló U23-as cselgáncs Európa-bajnokság első napján. A mieink egyetlen elsősége Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti) nevéhez fűződött, aki a sikerével megvédte a tavalyi, szarajevói korosztályos Eb-címét.

Éreztem a terhet a vállamon, már hónapok óta folyamatosan azt kérdezgették tőlem, hogy vajon sikerül-e majd a címvédés, és ezt nem támogatásként, bátorításként, hanem sokkal inkább nyomásként éltem meg 

– nyilatkozta Gyertyás győzelmét követően az Utánpótlássportnak. – A versenynapon úgy érzem, sikerült függetleníteni magam az elvárásoktól, sőt, talán végül ezt át tudtam fordítani pozitív energiává, amelyből erőt merítettem a nehezebb pillanatokban. A nap folyamán végig csak az adott meccsre koncentrálva, lépésről lépésre haladtam, fejben végig összeszedetten dzsúdóztam, és ez szerencsére meghozta a sikert."

Gyertyás Róza (52 kg) ismét a dobogó tetején az U23-as Eb-n Forrás: EJU

„A négy meccs közül az azeri elleni elődöntő megnyerése jelentette a legnehezebb feladatot. Bár nem feltétlen ő volt a legerősebb, viszont rendkívül kellemetlen stílusban küzdött – ha hosszabbításban is, de végül sikerült legyűrnöm. Majd jött az a bolgár lány, aki a döntőbe jutásért legyőzte az első kiemelt horvát versenyzőt. Jobban örültem, hogy a fináléban végül őt kaptam ellenfélnek, edzőtáborokban rendszeresen megvertem, így bizakodva mentem fel a döntőre. Úgy álltam hozzá, ha állásból nem is, földharcban mindenképpen nyerni fogok. 

Pályafutásom legsikeresebb évén vagyok túl, keretbe foglalva két U23-as Eb-arannyal – ez fantasztikus érzés, hatalmas motivációt ad a továbbiakra.

Az U23-as évek végeztével az a célom, hogy jövőre az IJF World Tour- és a felnőtt-világversenyeken bizonyítsak."

Előtte vasárnap még a potsdami U23-as Eb vegyes csapatversenyében is láthatjuk a koroncói fiatalt, aki reméli, az egyéni versenyben szerzett aranya után csapatban is éremmel térhet haza.

(Kiemelt képen: Gyertyás Róza Forrás: EJU)