UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2023-11-24 20:32

Zámbori Zala győzött összetettben a brnói ORV-n

Zámbori Zala egyéni összetett aranyat nyert, míg a Sas Nándorral, Kis Dominikkal, Kiss Zéténnyel és Király Patrikkal kiegészülve csapatban ezüstérmes lett a Brnóban rendezett tornász olimpiai reménységek versenyén.

A tornászok olimpiai reménységek versenyén Zámbori Zala egyéni összetett aranyat nyert – közölte a szövetség. A Brnóban rendezett viadalon az ifjúságiak csapatban is a dobogóra állhattak, hiszen a Zámbori, Sas Nándor, Kis Dominik, Kiss Zétény és Király Patrik alkotta együttes ezüstérmes lett az ausztrálok mögött.

Rácz Attila utánpótlás-vezető elmondta, hogy építik a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságra a csapatot, ez a verseny pedig már annak a projektnek a része. „Úgy gondolom, hogy a fiúk jól teljesítettek, fontosnak tartottuk, hogy akik esélyesek lehetnek a 2024-es ifi-válogatottba kerülésre, ők megmérettessenek most Csehországban” 

(Kiemelt képünkön: Zámbori Zala Forrás: fradi.hu)