UtánpótlásSport
2024. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2023-11-28 09:03

Csehországi tornagyőzelemmel zárta az évet a junior női válogatott

Mindhárom meccsét megnyerte a csehországi Négy Nemzet Tornán a junior női kézilabda-válogatott, amely utoljára találkozott idén.

Az év korábbi eredményeihez méltó módon zárta 2023-at a junior női kézilabda-válogatott, amely a nyáron U19-es Európa-bajnokságot nyert. A Szilágyi Zoltán szövetségi edző vezette csapat a múlt hét elején Gyálon készült néhány napig, majd Csehország felé vette az irányt, ahol Négy Nemzet Tornán vett részt.

A lányokat nem lehetett megállítani: a norvégokat (37–21), a románokat (40–28) és a házigazda cseheket (29–17) is magabiztosan győzték le, így tornagyőzelemmel búcsúztatták az évet, hiszen idén többször a válogatott kereteink belül már nem találkozik a stáb és a fiatalok.

„Hasznos és tartalmas héten vagyunk túl. Az első napokban átismételtük azokat a taktikai elemeket, amiket korábban már gyakoroltunk, ezeket igyekeztünk finomítani, majd Cheb városában rangos tornán vettünk részt – foglalta össze a történteket Szilágyi. – Kulcsjátékosaink hiányoztak: Simon Petra a felnőttválogatott tagjaként várja a világbajnokság kezdetét, mellette Csernyánszki Liliána, Varga Emília és Juhász Kata sem tudott velünk tartani különböző problémák miatt, Vártok Tamara pedig az utolsó otthoni edzésünkön sérült meg. Ám

több új játékost is kipróbálhattunk, akinek biztató volt a teljesítménye; ez igaz az egész csapatra.

A válogatottaknak nincs sok idejük arra, hogy különböző összetartásokon összeszokjanak, emiatt is nagy öröm, hogy hamar elsajátították a gyakorolt játékrendszereket, elemeket. A norvégok ellen lendületes, erős játékot mutattunk, és hasonló volt a románok elleni meccs is, a második félidővel viszont nem voltam teljesen elégedett. Hasonló volt a csehek elleni első játékrész, de összességében nincs okom a panaszra, korrekt körülmények és remek játékvezetés mellett magabiztos sikerekkel szereztük meg az aranyérmet!”

(Kiemelt képünk forrása: Marius Ionescu)