UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2023-12-01 09:04

Eredményesen szerepelnek az egri bunyósok

Fontos pontja a hazai utánpótlás-ökölvívásnak Eger városa, az EVSI szakosztályában számos eredményes fiatal pallérozódik.

Nem pihentek sokat 2023-ban az Egri Városi Sportiskola ökölvívó-szakosztályának növendékei, akik minden utánpótlás-korosztályban megmutatták, hogy országos szinten is számolni kell velük. Ráadásul nem csak hazai környezetben tették ezt: többen a válogatottba is bekerültek a nemrégiben régiós központtá előlépő klubból, a fiatalok pedig az esztendő végéhez érve is elhivatottan készülnek.

„Három vármegye, ezeken belül pedig tizenhat klub tartozik hozzánk; a feladatunk, hogy összefogjuk a sportolók életét, plusz edzés- és versenylehetőséget biztosítva nekik. Szerencsére számos komoly ökölvívó-eseménynek ad otthont Eger, a megszokott viadalok mellett pedig két-három évente országos bajnokságot is rendezünk; mindig jobb itthon lenni, mint máshova utazni – kezdi az EVSI ökölvívó-szakosztályának vezetőedzője, Dorkó Péter. – 2019-ben huszonkét-huszonhárom versenyzőnk volt a klubban, ezt a koronavírus megtizedelte, ebből igyekszünk jelenleg is talpra állni.

Most kezdenek azok a fiatalok beérni, akik a vírushelyzet után kezdték el ezt a sportágat űzni.

Jelenleg tizenhat versenyzőnk van, és harmincnégy-harmincöt pedig az edzéslátogatóknak a száma; úgy gondolom, másfél éven belül visszaállhatnak a korábbi számok, illetve az akkori színvonal – bár szerencsére most sem panaszkodhatunk az eredményekre. Minden korosztályban adunk versenyzőt a válogatottba.”

A szakosztályban azonban nemcsak a bokszon van a hangsúly.

„Nagyon fontos az általunk kijelölt életpályamodell. Igyekszünk arra terelni a fiatalokat, hogy értékes tagjai legyenek a társadalomnak, legyen szakmájuk, tudjanak érvényesülni a későbbiekben. Ha ehhez sporteredmények is párosulnak, annál nagyobb az öröm, azokat igyekszünk megfelelően menedzselni, hogy segítsék a magyar ökölvívást.”

Az egriek közül a nyári serdülő Eb-keretbe ketten is beverekedték magukat; Asztalos Hunor és Dorkó Laura (utóbbi a szakember lánya) is nyert meccset, egyaránt a negyeddöntőben estek ki.

Talán ennyire jó képességű versenyzőink még nem voltak korábban, mint ők.

Hunor az Eb-n az egyik legjobb mérkőzést vívta a legjobb nyolc között. Laurával nem egyszerű bánni, a rossz tulajdonságait tőlem örökölte, viszont rengeteget dolgozik a sikerért. Onnantól pedig, hogy becsukódik a terem ajtaja, már nem rokonokként, hanem edzőként és tanítványként dolgozunk együtt.”

(Kiemelt képünkön: Asztalos Hunor (kékben) támad Forrás: EVSI Ökölvívó-szakosztály)