UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2023-12-03 11:08

Vas Kata Blanka újabb hetedik helyet szerzett Boomban

Vas Blanka (22) sérülését követően második terepkerékpár (cyclo-cross) versenyén állt rajthoz, és hasonlóan a múlt heti nyitáshoz, ezúttal is a hetedik helyet szerezte meg a belgiumi Boomban. A magyar versenyző most jóval tovább együtt tekert a közvetlen üldözőcsoporttal, sőt egy ponton be is támadta őket, de a verseny második felében végül többen megelőzték.

Második versenyhétvégéjét kezdte meg szombaton a sérülésből visszatérő Vas Blanka a cyclocross-szezonban. A 22 esztendős magyar bringás a múlt héten, Kortrijkban hetedik hellyel kezdett, a mostani hét végén pedig egyből dupla-versenyt vállalt be, s ennek első állomása a Superprestige-sorozat viadala volt a belgiumi Boomban számolt be az eurosport.hu.

Az amúgy is nehéz pályát a fagyponthoz közeli idő miatt helyenként fagyott, csúszós talaj még nehezebbé tette, a versenyzők már az első métereken sokat hibáztak. Mások hibái Blankát is érintették, ennek ellenére a magyar versenyző nagyjából fél körig az élmezőnnyel maradt, amelyben a világbajnok Fem van Empel és Puck Pieterse is tekert.

Ez a páros aztán gyorsan ellépett a többiektől, majd Pieterse hibája után Van Empel igazából zavartalanul tekert a győzelem felé. Vas sokáig kettejük mögött haladt a dobogóért küzdő nagyobb csoportban, majd a verseny feléhez közeledve be is támadta, és kicsit lerázta az ellenfeleit, jelezve, hogy szépen lassan alakul a formája.

A táv második felén aztán Vason elkezdett érződni, hogy nincs még annyi kilométer a lábában, mint az ellenfeleknek. Több hibát elkövetett, így a riválisok közül páran le is lehagyták.

Vas végül – hasonlóan a múlt heti versenyhez – Sanne Cant ellen versenyzett az utolsó körben, és ezúttal a belga bajnok előtt jött meg, a hetedik helyen.

A versenyen Van Empel mögött végül Pieterse lett a második és Annemarie Worst szerezte meg a harmadik helyet. A mezőnyt, benne Blankával legközelebb már vasárnap ismét láthatjuk versenyezni a világkupa következő állomásán, Flamanville-ben.

(Kiemelt kép forrása: Team SD Worx)