UtánpótlásSport
2024. július 14.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2024-01-25 09:04

Fazekas Lizett játéktudása nemzetközi szinten is a korosztálya előtt jár

A 10 esztendős asztaliteniszező, Fazekas Lizett – aki harmadik az újonckorosztály világ- és első az Európa-ranglistáján – döntőt játszott az idősebbek, az U13-asok mezőnyében az osztrák nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. Edző-édesapja, a korábbi válogatottjátékos, Fazekas Péter szerint a kislány játéktudásban nemzetközi szinten is megelőzi a korosztályát.

Kiváló formában kezdte az évet a High Life SE 10 éves reménysége, Fazekas Lizett, miután a döntőig menetelt az U13-asok versenyében Linzben, az osztrák nemzetközi korosztályos asztalitenisz-bajnokságon. A hazai leányutánpótlás legnagyobb ígérete közel állt a végső győzelemhez is: a nála két évvel idősebb, japán Nakada Umi ellen meccslabdáig is eljutott, ám az ázsiai végül fordítani tudott, így Fazekasnak be kellett érnie az ezüsttel. Az eredmény azonban így is kiemelkedő.

Tavaly már háromszor sikerült Lizinek az elődöntőig jutni az U13-as korosztályban, de döntőt most először játszhatott

– mondta a fiatal edző-édesapja, Fazekas Péter az Utánpótlássportnak. – Alapvetően a korábbi harmadik helyei is bravúrosak voltak, mivel fiatalabbként vert nála magasabban rangsorolt játékosokat, és azoknak a sikereknek köszönhetően most már Lizi is kiemeltként kezdhetett. Egyébként Linzben a csoportkörben is találkozott a japán lánnyal, akkor sikerült őt meglepnie a szervákkal, így 3:0-s győzelem lett a vége. A másnapi döntőre már érezhetően felkészültebben érkezett az ázsiai, ennek ellenére Lizi ismét kétszettes előnyt szerzett, mi több, három meccslabdája is volt. Igazából ezek közül egyiket sem játszotta meg rosszul, de sajnos nem tudta lezárni a meccset. Majd az ellenfél erőre kapott, pszichésen előnybe került, és végül megfordította a döntőt.

Nyilván a vereség miatt kicsit szomorúak voltunk, de azt is látni kell, hogy eközben az összes európai riválisát legyőzte.

Lizett tavaly robbant be a nemzetközi élmezőnybe, amikor összesen hét versenyen (Linz, Berlin, Metz, Spa, Havirov, Plzen, Szombathely) nyert érmet, így nem meglepő, hogy vezeti az U13-asok Európa-ranglistáját, és a világranglistán is az előkelő harmadik helyen áll.

„Természetesen örülünk a jó ranglistahelyezéseknek, de a helyükön kell kezelni ezeket, nem reális egyik pozíció sem. Ebben a korosztályban az ázsiaiak csak néhány nemzetközi viadalra jönnek el Európába, így nagyon kevés a pontjuk, ha van egyáltalán. Emellett a legerősebb európai nemzetek játékosaival sem találkozunk minden viadalon.

Lizi az idén még csak tizenegy éves lesz, szóval nála nem az eredményesség a fontos, hanem az, hogy szépen fejlődjön a játéka. Persze az is látszik, hogy tudásban megelőzi a korát nemzetközi szinten is.

(Kiemelt kép forrása: WTT/MOATSZ)