UtánpótlásSport
2024. május 9.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági téli olimpia

2024-01-28 13:48

A műkorcsolyázó Ekker Léna megkezdte a szereplést az ifjúsági téli olimpián

A műkorcsolyázó Ekker Léna a rövid program után a 15. helyen áll a dél-koreai ifjúsági téli olimpián. Rajta kívül a magyarok közül a vegyes curlingpáros is jégre lépett vasárnap.

Két sportágban szurkolhattunk magyar fiatalnak a dél-koreai ifjúsági téli olimpián vasárnap: egyetlen műkorcsolyázónk, Ekker Léna bemutatta a rövid programját a multisporteseményen.

A KSI versenyzője először korcsolyázott ilyen népes közönség előtt, ám nem illetődött meg, energikus produkcióját pedig 44.93-ra pontozták; a nemzetközi szövetség oldalán található adat alapján ezzel Ekker megjavította az egyéni legjobbját a rövid program tekintetében.

„Olyan érzés volt, mintha álmodnék, ahogy kimentem a jégre, és azt láttam, hogy a lelátó szinte teljesen megtelt emberekkel, extra motivációt éreztem, mert szeretem, amikor ilyen sokan néznek – idézi a fiatalt az olimpia.hu. – Minden negatív érzést ki tudtam zárni, szerintem jól sikerült a rövid programom, és remekül éreztem magam a jégen. Most először korcsolyáztam ilyen nagy versenyen, és boldog vagyok, hogy jó programot tudtam bemutatni.”

A leány műkorcsolyázók kedden mutatják majd be a kűrjüket.

A vegyes curlingpárosok között Magyarország–Kanada összecsapást rendeztek; Nagy Lola és Kárász Raul nehéz mérkőzésre készült, hiszen a mezőny papíron egyik legerősebb kettősével, a kanadai Cailey Locke, Simon Perry duóval találkozott. Mindkét oldalon becsúsztak hibák, a magyar páros a hajrára szorossá tette a mérkőzést, ám végül 8–5-re alulmaradt.

„A tegnapi problémákat nem sikerült teljesen kicsiszolni, nem éreztük, hogy mennyire csúszik a pálya vége, ott hibáztunk sokat – mondta Kárász Raul. – Pedig a kanadaiak sokkal többet hibáztak, mint a csehek, sokkal több lehetőségünk volt arra, hogy megfogjuk őket, de nem tudtunk élni vele. A hajrából meríthetünk erőt, mert az utolsó két endben sokkal pontosabban és erősebben játszottunk, ami biztató lehet a következő meccsekre.”

„Az elején nagyon nem éreztem a jeget, olyan dolgokat hibáztam, amiket edzésen szinte soha, nem játszottam jól – tette hozzá Nagy Lola. – A meccs végét szorossá tettük, ez adhat erőt holnapra. Remélem, akkor jobban játszunk majd, vagy inkább jól.”

IFJÚSÁGI TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK, GANGWON

Curling. Vegyes páros. Csoportmérkőzés:
 Kanada–Magyarország 8–5 (2–0, 1–0, 0–1, 4–0, 0–1, 0–3, 1–0)

Műkorcsolya. Lányok. Rövid program: 1. Shimada Mao (Japán) 71.05, 2. Takagi Yo (Japán) 67.23, 3. Jia Shin (Korea) 66.48, …15. Ekker Léna (Magyarország) 44.93

(Kiemelt képünk forrása: MOB-Média/Szalmás Péter)