UtánpótlásSport
2024. október 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2024-02-07 16:12

Jó esélyekkel várhatják korosztályos válogatottjaink az Eb-selejtezők második körét

Négyből három korosztályos röplabda-válogatottunk is sikerrel vette az Európa-bajnoki selejtezők januári, első fordulóját. Kormos Mihályt, a hazai szövetség (MRSZ) szakmai igazgatóját kérdeztük a kijutási esélyekről a közelgő második kör előtt.

Az U20-as és az U18-as röplabda-válogatottjaink is túl vannak az Európa-bajnoki selejtezők első szakaszán. Az idősebb korosztály felemásan teljesített: a lányok ötödik helyen továbbjutottak csoportjukból, míg a hatodik helyen végző fiúknak nem sikerült ugyanez. Ezután az U18-as nemzeti együtteseink következtek, és a fiúk, illetve a lányok is sikerrel abszolválták az első akadályt – előbbiek hatodikként, utóbbiak harmadikként mentek tovább a második fordulóba. Az Eb-selejtezők következő fázisát áprilisban rendezik valamennyi csapatunk számára.

Az esélylatolgatásra Kormos Mihályt, a Magyar Röplabda Szövetség szakmai igazgatóját kértük fel azok után, hogy megtartották a sorsolást, így fény derült arra is, a folytatásban mely válogatottak várnak a mieinkre. (A második selejtezőkörben minden korosztályban öt négycsapatos csoport alakult ki, és az első helyezettek mellett a négy legjobb csoportmásodik jut ki a nyári Eb-re.)

Kezdeném a sort azzal az U18-as leányválogatottal, amely az első fordulóban kiválóan szerepelt, és a horvátok elleni meccset leszámítva nagyszerű, előremutató játékkal rukkolt elő.

A megszerzett bronzérem mindenképpen bizakodásra ad okot. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolga a csapatnak, mert Olaszországba kell utazni a második körben. Az olasz röplabdasport minden tekintetben a világelitbe tartozik: két évvel ezelőtt például sikerült azt a bravúrt végrehajtaniuk, hogy minden korosztályban világbajnoki címet szereztek. Rajtuk kívül a szlovákokat és a koszovóiakat kaptuk még, utóbbiakat kötelező feladat legyőzni, és várhatóan a szlovákokkal vívhatunk ki-ki meccset a második hely megszerzéséért, a toronymagasan kiemelkedő olaszok mögött. A szlovákok hasonló erőt képviselnek, mint a mieink, ugyanakkor nagyon bízom a lányokban, hiszen korábban már le tudták győzni őket.

Horváth András csapata rendkívól ígéretes játékosokból áll, s ezt már a tavalyi, részben hazai rendezésű Eb-n is bemutatták, tehát reálisan nézve, képes lehet kiharcolni a kijutást

 – mondta Kormos Mihály az Utánpótlássportnak.

A szakember úgy véli, az U20-as lányoknak még az U18-asoknál is nagyobb esélye van az Európa-bajnoki szereplésre.

„Kőnig Gábor tanítványai április elején Portugáliába utaznak, ahol a házigazdák mellett a hollandokkal és a norvégokkal kerültek közös négyesbe. A skandinávok tűnnek a csoport leggyengébb csapatának, s őket magabiztosan kellene vernünk. Bár a portugálokat néha nehéz belőni, hogy pontosan milyen színvonalat képviselnek, de papíron náluk is erősebbek vagyunk, szóval a hollandoknak ígérkeznek a legnehezebb ellenfélnek, de ők sem verhetetlenek.

Ez kifejezetten kedvező sorsolás. Kijelenthető, hogy ebben a kvartettben nagy sansz adódott előttünk, hogy ott legyünk az Eb-n.

A papírforma szerint legrosszabb esetben második helyen, de tovább kellene jutnia a válogatottnak. A tavalyi világbajnokság után reméljük, idén is szurkolhatunk majd a lányoknak viláversenyen.”

Ehhez képest az U18-as fiúktól jóval nagyobb bravúrra lenne szükség Lettországban.

„Mindenek előtt szeretném kiemelni, hogy az U18-as fiúk esetében önmagában már az is dicséretes teljesítmény, hogy sikerült továbbjutniuk az első körből. Bodonyi Ákos együttese a folytatásban a hazai pályán szereplő lettek, az osztrákok, illetve a törökök mellé kapott besorolást. Ez alapvetően egy kifejezetten kiegyenlített négyes, nincs igazán kiemelkedő csapat. A törököknek általában erős válogatottjaik vannak, de ez a mostani U18-as korosztályuk nem annyira veretes, mint a korábbiak. Az osztrákok némileg előttünk járnak, viszont ők sem verhetetlenek, míg a lettektől sem érdemes megijednünk.

Úgy vághatunk neki, hogy minden egyes győztes mérkőzésnek örülni kell, és bízunk benne, valahogyan sikerül elcsípni a második helyet. Összességében a három válogatottunk közül az U18-as fiúk kijutására van a legkisebb esély, de persze bízunk a bravúros szereplésükben.

Az U22-es férfiválogatottunk már biztos Eb-résztvevőként várhatja a nyarat. Toronyai Miklós gárdája a rendező hollandokkal, a lengyelekkel és a spanyolokkal szerepel közös csoportban.

EB-SELEJTEZŐK, MÁSODIK FORDULÓ
U18-AS LEÁNYVÁLOGATOTT
Április 12-14., Cavalese (Olaszország)
Ellenfelek: Olaszország, Szlovákia, Koszovó
U20-AS NŐI VÁLOGATOTT
Április 5-7., Barcelos (Portugália)
Ellenfelek: Portugália, Hollandia, Norvégia
U18-AS FIÚVÁLOGATOTT
Április 12-14., Riga (Lettország)
Ellenfelek: Lettország, Ausztria, Törökország

(Kiemelt képen: az U18-as leányválogatott Forrás: MRSZ)