UtánpótlásSport
2024. május 22.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-02-27 09:08

Ilyen volt Gera Zoltán négy és fél éve az U21-es válogatott élén

Gera Zoltán távozik az U21-es labdarúgó-válogatott kispadjáról, ezért áttekintettük, hogyan teljesített a csapat a korábbi kiváló játékos négy és fél éves regnálása alatt.

Hétfőn jelentette be a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy Gera Zoltán négy és fél év után távozik az U21-es válogatott éléről, és az NB II-ben szereplő Vasas vezetőedzőjeként folytatja. A huszonegyedik századi magyar futball egyik legmeghatározóbb játékosa 97-szer szerepelt a válogatottban, 2018-as visszavonulását követően 2019. június 7-én lett az U21-es nemzeti csapat trénere.

Ennek apropóján megvizsgáltuk, hogy a manapság kifejezetten hosszúnak számító regnálása alatt hogyan teljesített a korosztályos válogatott, milyen eredménnyel vezette a felnőttcsapat előszobájának is tekinthető utánpótlás-együttest.

Meglehetősen rosszul kezdődött a Gera-éra, hiszen az első bő tizennégy hónapban egyetlen mérkőzést sem nyert az U21-es válogatott,

pedig nem csak a szűk világelittel találkozott. A csapat felkészülési meccsen kikapott Norvégiától, Horvátországtól, Szlovéniától és Ausztriától, illetve ikszelt Dániával, Észak-Írországgal és Szlovéniával. Az első győztes találkozó az oroszok elleni barátságos mérkőzés volt 2020 novemberében, amelyen 2–0-ra nyertek a magyarok.

A tétmeccsek sem indultak szebben: a hazai rendezésű Európa-bajnokságon nulla ponttal esett ki a csoportból a válogatott, miután Németországtól 3–0-ra, Romániától 2–1-re, Hollandiától pedig 6–1-re kapott ki.

Az első „éles” győzelmet San Marino ellen könyvelhette el Gera 2021-ben az Eb-selejtezőn,

amelyen már mutatott biztató jeleket az együttes: Lengyelország ellen oda-vissza döntetlent játszott, Lettországot kétszer is megverte, akárcsak az említett miniállam különítményét. A csoportból azonban így sem jutott tovább, mert Németország és Izrael ellen nem tudott pontot szerezni.

Aztán 2022 őszén ismét felkészülési meccseken szerepeltek Geráék, amelyeken – talán a megfelelő ellenfélválasztásnak is köszönhetően – jó eredményeket értek el: nyertek Litvánia, Bulgária és Azerbajdzsán ellen.

A 2025-ös Eb-selejtezősorozat előtti barátságos mérkőzéseken két reménykeltő győzelem született, hiszen az U21-es válogatott megverte Görögországot és Szlovákiát is

– igaz, Norvégia és Dánia ellen vesztesen hagyta el a pályát.

A jelenleg is zajló Eb-kvalifikációt két papírforma-győzelemmel kezdte a csapat Kazahsztán és Málta ellen, viszont Skóciában jött a hidegzuhany, ugyanis a 3–1-es idegenbeli zakóra kevesen számítottak. Spanyolország és Belgium ellen nem volt elvárható a pontszerzés, de tisztes helytállást mutatott a gárda, azonban Skóciával szemben itthon is csupán ikszre volt jó.

A selejtezőcsoportban pillanatnyilag úgy áll a negyedik helyen a válogatott, hogy több meccset játszott, mint riválisai, így az Eb-részvétel látótávolságon kívülre került.

Gera összesen 35 mérkőzésen ült az U21-es válogatott kispadján, a mérlege 13 győzelem, 6 döntetlen és 16 vereség,

ebből könnyedén kiszámítható, hogy a meccsenkénti pontátlaga 1,29 volt. Az előbbiekben felsorolt és az aggregált eredmények alapján kijelenthető, hogy korábbi kiváló labdarúgó vezetésével nem került közelebb a csapat az európai élmezőnyhöz, a legjobbakat elválasztó szakadék nem szűkült és továbbra is csak a hátsó együttesek ellen mehet biztosra.

Gera Zoltán 35 mérkőzésből 13-at nyert az U21-es válogatottal Forrás: MLSZ

A Transfermarkt adatai alapján a volt szövetségi edző időszakában négy és fél év alatt 81 labdarúgó lépett pályára a nemzeti csapatban, a keretbe pedig összesen 96 játékost hívott meg. Az első években Szoboszlai Dominikon kívül nem igazán kellett nélkülöznie meghatározó embereket a felnőttválogatott miatt, azonban 2023-ban többen is „feljátszottak” Marco Rossihoz, például Kerkez Milós, Kata Mihály, Horváth Krisztofer vagy Balogh Botond.

Gera csapatában Hegyi Krisztián kapus szerepelt a legtöbbet, összesen 20 alkalommal kapott lehetőséget,

a második Baráth Péter 16-tal, akit 15-15 meccsel Iyinbor Patrick és Kata Mihály követ ebben a rangsorban.

Legközelebb márciusban Moldova ellen lép pályára a csapat felkészülési meccsen, majd Kazahsztánnal csap össze az Eb-selejtezőn. Az MLSZ a közleményében azt írta, hogy az új szövetségi edzőről a közeljövőben dönt.

(Kiemelt képünkön: Gera Zoltán távozik az U21-es válogatott éléről Forrás: MLSZ)