UtánpótlásSport
2024. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-03-12 19:45

Hosszú idő után újra bekerült a felnőttválogatott keretébe Vancsa Zalán

Másfél év után tér vissza a felnőtt labdarúgó-válogatottba a 19 éves Vancsa Zalán, aki a jó formája miatt reménykedett a meghívóban.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, három utánpótláskorú játékos került be a magyar felnőtt labdarúgó-válogatott: Kerkez Milos (20) és Balogh Botond (21) mellett meghívót kapott a névsor legfiatalabbjaként Vancsa Zalán is, aki a belga Lommel csapatában remekül játszott az elmúlt hónapokban.

„Reménykedtem benne az elmúlt egy-két hónap alapján – fogalmazott a közmédiának adott interjújában Vancsa Zalán. – Úgy gondolom, hogy az elmúlt időben jó formában voltam, így reménykedtem benne, de egy kicsit azért meglepett. (...) Boldog vagyok, hogy újra meghívót kaphattam.”  

A szélső ezután arról beszélt, hogy mi minden változott a játékában a bő másfél évvel ezelőtti debütálása óta.

Szerintem sokkal érettebben játszok, sok játékpercem is volt az előző évadban, a mostaniban pedig még több, így sok tapasztalatot szereztem, és az önbizalmam is helyén van

– mondta Vancsa, aki 25 belga másodosztályú bajnokin 10 gólt és négy gólpasszt jegyez. A többek között a Manchester Cityt és a spanyol Gironát is magába foglaló City Group klubhálózathoz tartozó ezután elmondta, hogy az Eb-szereplés számára egy olyan álom, amiért mindent meg fog tenni.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE:
Kapusok:
 Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Védők: BALOGH BOTOND (Parma – Olaszország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Freiburg – Németország), Szalai Gábor (FC Lausanne – Svájc)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), KERKEZ MILOS (Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok ), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), VANCSA ZALÁN (Lommel SK – Belgium), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
A MAGYAR VÁLOGATOTT MÁRCIUSI PROGRAMJA
Március 22.
20.45: Magyarország–Törökország
Március 26.
19.00: Magyarország–Koszovó 

(Kiemelt képünkön: Vancsa az olaszok ellen debütált a felnőttválogatottban Fotó: Szabó Miklós)