UtánpótlásSport
2024. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2024-04-18 18:19

Varga Sára még fényesebb éremre cserélné az ifi Eb-bronzát

Az ökölvívást szenvedéllyel űző Varga Sára elsőévesként bizonyított az ifjúsági Európa-bajnokságon, a folytatásban pedig a bronzérmét is túlszárnyalná.

Két éremmel zárta az év első utánpótlás ökölvívó-világversenyét a magyar válogatott: a horvátországi Porecben megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon a fiúk között Nileborg Krisztián ezüstérmet szerzett, míg a lányok mezőnyében egyedül Varga Sára állhatott fel a dobogóra, pontosabban annak az alsó fokára. Utóbbi nyolc évvel ezelőtt próbálta ki először a sportágat, a bátyját követte a terembe, ahol hamar megragadt.

„Küzdeni tudásra tanít, illetve arra, hogy az rengeteg elvégzett munka meghozza a gyümölcsét. Az első meccsem után már tudtam, hogy ezt akarom csinálni; amikor a magasba emelték a kezemet, leírhatatlan érzés fogott el, elhatároztam, hogy minél többször szeretném átélni ezt.

Időközben a szenvedélyemmé vált az ökölvívás

– emlékszik vissza a kezdetekre a Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület ökölvívója. – Az óriási pluszt ad a ringben, amikor a válogatott színeiben küzdhetek, elöl a címer, hátul pedig a Hungary-felirat. Érzem ilyenkor, hogy rengetegen szurkolnak nekem, nekünk, ami nagyon sokat jelent. Serdülőként már szereztem Eb-bronzot, a tavalyi junior Európa-bajnokságon viszont a háromszoros győztes ellen kaptam ki. A korosztályos világbajnokságon is a későbbi aranyérmes állított meg; nem volt túl szerencsés a sorsolásom, de sokat tanultam belőle.”

Varga Sára az edzőjével, Farkas Józseffel Forrás: Facebook

A 16 éves ökölvívó az idén lépett be az ifjúsági korosztályba, így új szabályokhoz is hozzá kellett szoknia, a meccsek hossza ugyanis háromszor két percről háromszor háromra nőtt.

„Régóta készültünk már erre a változásra, talán emiatt nem is volt annyira nehéz az átállás. Lehet, hogy az adrenalin is közrejátszott benne, de az Eb-n jól bírtam!”

Az elsőéves ifjúsági bokszoló az esemény kezdete előtt azt mondta az Utánpótlássportnak, hogy szeretne érmet szerezni, de már az ötödik hellyel sem lenne csalódott, emellett kiemelte, hogy a legfontosabb a tapasztalatszerzés a számára. Végül két összecsapás jutott neki, a negyeddöntőben idő előtt fejezte be a mérkőzését, az elődöntőben pedig szoros meccsen maradt alul a hazaiak egyik indulójával szemben.

Nagyon büszke vagyok az eredményre, annak ellenére, hogy akár még jobban is sikerülhetett volna.

Elsőéves vagyok, készen állok a folytatásra, lesz ez még fényesebb érem is!”

(Kiemelt képünkön: Varga Sára keze a magasban az ifjúsági Eb-n Forrás: Facebook)