UtánpótlásSport
2024. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2024-04-27 20:46

Kezdődik az évad, érkeznek az utánpótlás legfontosabb versenyei

A Szolnokon rendezendő korosztályos válogató és tájékoztató versennyel megkezdődik a kajak-kenu utánpótlás évada, amely ismét nagy magyar sikereket tartogathat.

Hosszú hónapok felkészülése után elérkezett a várva várt pillanat, néhány napon belül megkezdődik a korosztályos kajakosok és kenusok 2024-es versenyévada. 

A hazai utánpótlás legjobbjai a szokásoknak megfelelően gőzerővel készültek az elmúlt hónapokban, a Los Angeles-keret külföldön is járt, amely után mindkét szakág vezetőjével, szövetségi kapitányával beszélgettünk a tapasztalatokról, célokról. 

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy lehet-e még fokozni a korábbi évek elképesztő sikerszériáját, hiszen emlékezhetünk: 2022-ben új rekordot állított fel a magyar korosztályos válogatott az U23-as és ifjúsági világ- és Európa-bajnokságon begyűjtött érmek számában, amire még egy lapáttal rátett tavaly: az olaszországi Auronzóban megrendezett vb-n  44 érmet, közte 25 aranyat szereztek, míg az Eb-n harmincszor állhattak dobogóra, tizenkilencszer ráadásul annak a legmagasabb fokára.

A fiatalok pedig idén sem pihennek majd sokat a nyári hónapok során.

Június végén Pozsonyban rendezik meg az U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságot, bő két héttel később pedig már a korosztályos világbajnokságon szállhatnak vízre a magyar versenyzők a bulgáriai Plovdivban. És akkor még nem beszéltünk az augusztusi párizsi olimpiáról, amelyen szintén jó eséllyel szurkolhatunk majd az utánpótlás képviselőinek.

„Név szerint nehéz megjósolni, kik juthatnak ki az olimpiára. Ami biztos, hogy a nőknél párosban még két kvóta hiányzik, ez nagy lehetőség a fiatalok előtt is, hogy odaérjenek. A férfiak között is megvan még a lehetőség a kvalifikációra, remélhetőleg fel tudják majd venni a versenyt a tapasztaltabbakat is” – mondta az esélyek kapcsán Makrai Csaba, az utánpótlás kajakválogatott kapitánya.

A kenusokat irányító Foltán László azt emelte ki: „Az, hogy a korosztályos vb-n, Eb-n sikerül-e az előző évek magasságait megközelíteni, esetleg túlszárnyalni, jó kérdés; az éremtermés hullámzó, egyszer majd jönnie kell egy visszafogottabb eseménynek is, ám ez természetes, semmi rosszat nem jelent. A cél továbbra is az, hogy az U23-asra, de még inkább a felnőttkorosztályra érjenek be a versenyzőink.”

Ebbe az irányba az első lépést a fiatalok az április 30-án kezdődő, szolnoki versenyen tehetik meg; az U23-as kajakosoknak és az ifjúságiaknak tájékoztató viadalt rendeznek, míg az U23-as kenusok válogatóznak, a felnőttekkel együtt.

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)