UtánpótlásSport
2024. június 13.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-04-29 09:09

Már csak pár hely kiadó a korosztályos négyes döntőkre

A korosztályos élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokságok esetében a négyes döntős helyek többsége már elkelt; nagyobb izgalmak a lányoknál várhatók az utolsó fordulókban.

A korosztályos kézilabda-bajnokságok hajrájában járunk, kevesebb mint egy hónap van hátra az alapszakaszok végeztéig, ennek megfelelően nem meglepő, hogy fordulóról fordulóra egyre több csapat jut be a négyes döntőbe.

A kép a fiúszakágban tisztább: az U20-as bajnokság Keleti csoportjában

a Ferencváros és a PLER-Budapest három fordulóval a vége előtt egyaránt bebiztosította a helyét az évad végi Final Fourban,

a harmadik Szeged már egyik csapatot sem érheti utol. Kérdés egyedül a végső sorrend kapcsán maradt, az FTC ugyanis mindössze egy ponttal előzi meg a PLER-t; tabella szerinti rangadó már egyik csapatra sem vár, ettől függetlenül még könnyen történhet helycsere. Az egymás elleni eredményeket mindenesetre a PLER áll jobban, amely az ősszel egy góllal kikapott a Ferencvárostól, tavasszal viszont kettővel diadalmaskodott. Hasonló a helyzet a korosztály Nyugati csoportjában: a Balatönfüred Kézilabda Akadémia és a Veszprém Handball Academy jut onnan a négyes döntőbe. Az előbbi két ponttal vezet, az utolsó fordulóban viszont Veszprém–Balatonfüred összecsapást rendeznek, amelyen ha nyernek a hazaiak, akkor a jelenlegi állás szerint megnyerik az alapszakaszt.

Az U18-asoknál a négy Final Four-csapatból hármat már tudunk: keleten

a PLER magabiztosan szerezte meg az első helyet, mindössze egy döntetlen csúszott be az együttesnek a győzelmek mellé, mögöttük a Szeged is biztosította már a helyét a végjátékban.

Nyugaton viszont maradt még kérdés: a NEKA a PLER-rel azonos mérleggel első három fordulóval a vége előtt, így már biztosan négyes döntős, az alapszakasz-győzelemért viszont még a Balatönfüred is harcban áll, négy ponttal lemaradva. Ők azonban még hátrafelé is tekingethetnek, hiszen a Veszprém mögöttük három egységgel hajt, hogy bejusson a legjobbak közé.

A leányszakágban viszont több a szabad hely.

Az U19-eseknél keleten az FTC és a DVSC egyaránt egy vereséggel áll a csoport élén,

az egymás elleni mérleg pedig (jelenleg) a Ferencváros felé billen, az első találkozójukon a fővárosiak nyertek. Az utolsó fordulóban azonban még egyszer összecsapnak a felek, az FTC pályaválasztásával; nagy valószínűséggel az a mérkőzés dönt majd a végső sorrendről. Nyugaton a korosztály meglepetéscsapata, a Szent István SE az éllovas, néggyel kevesebb a vesztett pontja, mint a két üldözőnek, a NEKA és a Győr párosának. A következő fordulóban Győr–SZISE meccset rendeznek, ami akár dönthet is a Final Four résztvevőinek kilétéről.

Az U17-es bajnokságban keleten hármas versenyfutást figyelhetünk, a DVSC, az FTC és a Szeged trióból bármelyik megnyerheti az alapszakaszt, de ugyanúgy le is maradhat a négyes döntőről; előbbi kettő 42, utóbbi 41 ponttal várja az utolsó három kört. Nyugaton az éllovas NEKA-nak már csak egy pont kell, hogy biztosan ott legyen a végjátékban, az izgalmasabb a Kozármisleny és a Győr versenyfutása lesz: a két 36 pontos együttes közül az egymás elleni eredmények miatt az előbbi van előnyben.

(Kiemelt képünkön: nagy csatát hozott az U20-as bajnokságban a PLER és az FTC meccse Forrás: FTC Kézilabda Akadémia)