UtánpótlásSport
2024. június 13.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2024-05-05 19:24

Nem maradtak adósak az éremesővel a Honvéd fiataljai a Budapest-kupán

Hét arannyal és összesen tizenkilenc éremmel zártak a Budapesti Honvéd utánpótláskorú cselgáncsozói az Újpesten rendezett 37. Budapest-kupán, a közép-európai régió egyik legrangosabb korosztályos nemzetközi versenyén. Az éremtáblázatot toronymagasan élen záró piros-fehérek edzőjét, Szabó Tibort kérdeztük a remek szereplés kapcsán.

Mint arról beszámoltunk, ismét népes nemzetközi mezőny gyűlt össze a Budapest-kupán, amelyen csaknem 1500 fiatal dzsúdós tette próbára felkészültségét, és sokan két korosztályban is tatamira léptek. Az újpesti viadal nem csak hazai szinten jelentős, hanem régiós összevetésben is ez az egyik legnagyobb és legrangosabb utánpótlásverseny. Idén 23 ország és több mint 150 egyesület versenyzői képviseltették magukat négy korosztályban (U13, U15, U18 és U23).

Az éremtáblázatát böngészve azonnal feltűnhet, hogy a Budapesti Honvéd fiataljai kiemelkedően teljesítettek: hét arany-, két ezüst- és tíz bronzéremmel végeztek, és ezzel meggyőző fölénnyel a csapatrangsorban is az élen zártak. (Jelzésképpen a másodikként záró, szerb Novosadski, illetve a harmadik Cegléd is „mindössze” két-két elsőséget szerzett a Honvéd hétjéhez képest.)

A fővárosi piros-fehérek az U23-as korosztályban – amelyben az esemény egyben a hazai országos bajnokságot is jelentette – négy aranyat nyertek: Kollár Ágoston (66 kg), Adorjáni Gergely (81 kg), Kőszegi Rebeka (48 kg), Kriza Anna (63 kg) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Az U18-asok között Váradi Noémi (57 kg), az U15-ösök mezőnyében Mildner Nimród (55 kg), míg az U13-asoknál Uzlov Igor (54 kg) nyerte meg a súlycsoportját. (A teljes eredménylista ITT megtekinthető.)

Nagy szó, hogy ilyen jelentős különbséggel sikerült megnyernünk a csapatversenyt

 – mondta Szabó Tibor, a Budapesti Honvéd junior és U23-as versenyzőinek edzője az Utánpótlássportnak. – Az edzőkollégáimmal rendkívül büszkék voltunk a teljes honvédos csapatra, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkire. Egytől egyig példás hozzáállással versenyeztek, jól küzdöttek.

Összesen tizenkilenc érmet nyertünk, de azt mondhatom, lehetett volna még nagyobb is ez a szám,

 pár dobogós helyezés még benne is maradt a versenyzőkben. Azt tudni kell, hogy az Európa-kupa-versenyek mellett a Budapest-kupa a legrangosabb hazai megméretés az utánpótlásunk számára, így a legnagyobb reménységeinknek – különösen az U13-as és U15-ös korcsoportban – ez minden évben kiváló alkalom, hogy felmérjék a tudásukat nemzetközi szinten. Örömteli módon nem is maradtak adósak a jó teljesítménnyel."

A klubfeladatai a junior férfiválogatott szövetségi edzőjeként is tevékenykedő Szabó Tibor tanítványai nem csak a Budapest-kupán remekeltek a közelmúltban, hanem a lignanói junior Európa-kupa-állomáson is: Szeleczki Szabina (48 kg) ezüst-, Kollár Sebestyén (66 kg) bronzérmes lett; mindketten a Honvéd versenyzői.

„A mindennapokban elvégzett munka a legfontosabb, az előbb-utóbb mindig meghozza az eredményét.

Toncs Péter vezetőedzővel az élen az edzői stáb minden tagja igyekszik elhivatottan és alázatosan dolgozni, és láthatóan nem csak mi, hanem a fiatalok is beleteszik a szükséges munkát.

Sokszor nem könnyű összehangolni a versenyzők programját, és mindenkit a saját igényei szerint fejleszteni technikailag, taktikailag, erőben és állóképességben is. Minden egyes nap azért dolgozunk, hogy ők minél eredményesebbek legyenek, és elérjék a céljaikat, mindeközben pedig egy igazi összetartó közösséget is formáljunk a csapatból.”

(Kiemelt képen: a Budapest-kupán remeklő Honvéd U23-as fiataljai Forrás: Budapesti Honvéd)