UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2024-05-11 15:30

Közel 500 fiatal húz kesztyűt a Bornemissza-emlékversenyen

Az év egyik legfontosabb hazai korosztályos ökölvívóesemény kezdődik meg vasárnap: Egerben még a szokásosnál is népesebb mezőny várható a Bornemissza Gergely nemzetközi emlékversenyen.

Hetvenharmadik alkalommal rendezik meg Egerben a Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó emlékversenyt, ami a hazai korosztályos viadalok egyik legfontosabb állomása. A mezőny idén a szokásosnál is nagyobb lesz, ugyanis összesen 493 bokszoló adta le a nevezését, közülük pedig 140 külföldről érkezik; összesen 18 ország képviselteti majd magát.

A hagyományosan ifjúsági és juniorverseny idén a serdülőknek is lehetőséget biztosít, hogy nemzetközi mezőnyben méressék meg magukat.

„A sportág nagyhatalmai itt lesznek, jönnek a kazahok, üzbégek, ukránok és számos másik nemzet; egy picivel talán még több helyről is érkezhetett volna csapat. Kanadaiak, svédek, finnek, csehek is jöttek volna, de ők az EUBC, vagyis az európai szövetség által szervezett versenyeken nem vehetnek részt, így kimaradtak a nevezettek közül – kezdi Dorkó Péter, a házigazda Egri VSI szakosztályának vezetője. –

A serdülőket az első alkalommal próbáljuk ki idén az eseményen,

hiszen nekik alig van az Eb előtt nemzetközi versenyük, ez pedig remek lehetőség lehet, hogy tapasztalatot szerezzenek. Emiatt viszont nem ért minket váratlanul a magas létszám.”

A viadal ráadásul válogatóként is szolgál a korosztályoknak, ugyanis június második felében a juniorok, július elején pedig a serdülők Európa-bajnokságát is megrendezik, amelyen természetesen a magyar válogatott is ott lesz.

„Kíváncsian várom, hogy sikerül a serdülők beépítése. Ha jól alakul, és pozitívak lesznek a visszajelzések, akkor nem ez lesz az egyetlen alkalom, hogy a Bornemisszán ők is ringbe szállnak. Valóban, nagyon fontos esemény lesz ez így nekik, az Európa-bajnokság előtt ez válogatónak számít a legfiatalabbaknak is.

A keret egy része már megvan, de vannak még kérdőjeles súlycsoportok;

remélem, minél több nemzetközi meccs jut majd a magyar indulóknak. A fiúk az Eb előtt még Olimpiai Reménységek Versenyén lépnek majd fel, míg a lányok Olaszország felé veszik az irányt az egri viadal után.”

(Kiemelt képünk forrása: EUBC)