UtánpótlásSport
2024. július 14.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2024-05-30 14:23

Kriza Anna kiváló formában tért vissza nemzetközi porondon

Térdsérüléséből visszatérve fél év után versenyzett újra nemzetközi szinten a 21 éves Kriza Anna, aki rögtön győzelemmel jelentkezett, ugyanis megnyerte a boszniai felnőtt Európa-kupa-versenyt. A Budapesti Honvéd fiatal dzsúdósa elmondta, idei fő célja, hogy az U23-as Európa-bajnokságon érmet szerezzen.

Mint arról beszámoltunk, Kriza Anna mind a négy meccsét megnyerte, ezzel aranyérmes lett a 63 kilósok között a Szarajevóhoz közeli Pale városában rendezett felnőtt Európa-kupa-versenyen. 

Az ifjúsági vb-bronzérmes és junior vb-ötödik, 21 éves magyar fiatal a belga Aqsa Intizar elleni magabiztos ippongyőzelemmel kezdett a nyolcaddöntőben. Majd a legjobb nyolc között az első kiemelt, a horvátok junior vb- és Eb-bronzérmese, Nina Simic várt a Budapesti Honvéd versenyzőjére, aki bár vazaris hátrányba került, végül fordítani tudott, és bejutott az elődöntőbe. Szabó Tibor tanítványa ezután a német Hanna Sedlmairt verte vazarival, míg a döntőben újabb német rivális következett Charlotee von Leupoldt személyében, akit Kriza ipponnal múlt felül, és

ezzel aranyérmet szerzett Bosznia-Hercegovinában, ráadásul pályafutása során először nyert Európa-kupa-versenyen

 – legyen szó felnőtt- és utánpótlás-kategóriáról egyaránt. 

„Összességében tényleg azt mondhatom, hogy jól sikerült a verseny, hiszen a végeredményt tekintve minden úgy alakult, ahogyan elterveztem.

Gondolok itt arra, hogy bár viszonylag hosszabb időszakot kellett kihagynom, és tavaly ősszel az U23-as Eb-n indultam utoljára nemzetközi porondon, egyértelmű volt, hogy most a győzelemért megyek Boszniába.

Örülök, hogy végül sikerült is elhozni az aranyat. Nyilván, a mezőny lehetett volna erősebb, de a sérülésből visszatérve kezdésként ez tökéletes terep volt számomra. Az első két meccsemen még nem küzdöttem úgy, ahogyan elvártam volna magamtól, fejben nem volt kellően összeszedett, viszont utána az elődöntőben és a döntőben már jóval magabiztosabbnak éreztem magam" – mondta Kriza Anna az Utánpótlássportnak.

Kriza Anna (fehérben) pályafutása első győzelmét aratta az Európa-kupa-sorozatban Forrás: EJU

A második meccsén, a negyeddöntőben éppen azt a horvát Nina Simicet verte, akitől tavaly a junior Eb-n és a vb-n is kikapott.

„Ez volt az ötödik alkalom, hogy találkoztunk, és az első két meccset még én nyertem, viszont a legutóbbi kettőt pedig ő húzta be.

A tavalyi vereségek után mindenképpen szerettem volna visszavágni neki, és ugyan a mérkőzés elejébe kicsit belealudtam, utána sikerült megfordítanom az állást.

Ezután jött a két német lány, és egyikőjük sem bizonyult könnyű ellenfélnek, de ezúttal már jóval élesebben dzsúdóztam, mint a nap elején, és meglett az áhított győzelem. Különleges érzés volt végre megszerezni az első aranyérmemet! A sok-sok erőfeszítés, amit az elmúlt években beletettem, valóban kifizetődni látszik, és ez mindenképpen jó visszajelzés. A következő verseny két hét múlva Celjében következik, és ez a siker most nagy löketet ad a folytatásra. Határozottan mondhatom, Szlovéniába is győzni megyek majd! Egyébként idénre – immár a juniorkorosztályból kiöregedve –

az első számú célom, hogy kijussak az őszi U23-as Európa-bajnokságra, majd ott jól szerepeljek, és lehetőleg érmet szerezzek.

(Kiemelt képen: Kriza Anna Forrás: EJU)