UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2024-06-06 15:50

Az Eb-dobogót célozzák meg a juniorválogatott tagjai

Az utolsó simításokat végzi az Európa-bajnokság előtt a junior ökölvívó-válogatott, amelynek tagjai motiváltan várják a kezdést.

Nem pihentek az év első hónapjaiban a juniorkorú ökölvívók, akik nívós hazai és nemzetközi megméretéseken léphettek fel. Ezek közül több válogatóként is szolgált az év korosztályos célversenyére, az Európa-bajnokságra, aminek Bosznia & Hercegovina ad majd otthont.

A korosztály többek mellett megmérette magát a romániai Dracula Openen, az utánpótlás Magyar-kupán és a Bornemissza nemzetközi emlékversen is; utóbbit követően a válogatott vezetőedzője, Törteli Ferenc úgy nyilatkozott, hogy maradt benne hiányérzet, hiszen mindössze egy magyar aranyérmet jegyezhettünk fel, Kapcsos Viviennek köszönhetően.

„Általános hiba nálunk az önmagunkba vetett hit hiánya, hinniük kell magukban a bokszolóinknak, hogy meg tudják ugrani az előttük álló akadályt. Kőkeményen kell harcolni, és akkor az Európa-bajnokságon is ünnepelhetünk majd” – mondta az egri viadal után Törteli, akinek a vezetésével azóta is gőzerővel készül a válogatott; a legutóbb a fiúszekcióval a Tatai Olimpiai Központban töltöttek el egy hetet, ahol az olasz nemzeti csapattal közösen edzőtáboroztak. A fiatalok formája egyre jobb, az utolsó finomítások közben pedig a magyar bokszolókkal is tudtunk beszélni.

A 2022-ben serdülő Eb-második Körömi Ábelnek a tavalyi év nem a tervek szerint alakult, ráadásul sokszor hátráltatta sérülés és betegség is, a második juniorévében viszont megmutatná a tudását.

„Idén mindenképpen javítani szeretnék a tavalyi eredményekhez képest. Az év eleje sem indult könnyedén, de az utánpótlás Magyar-kupán és a Bornemissza-emlékversenyen már ott lehettem.

Bízom benne, hogy az Európa-bajnokságon csúcsformába lendülök, amiben az akaraterőm segít majd, ami talán a legnagyobb erősségem.

Jó formában várom a kezdést, szeretnék éremmel hazatérni!” – mondta az Utánpótlássportnak a Makó Budo Klub bunyósa.

A vele egyidős, 16 esztendős Horváth András szintén nagy célokkal várja a kontinensviadalt.

„Tavaly a világbajnokság volt a legemlékezetesebb versenyünk, két meccset is nyertem a vébén, amin végül ötödikként zártam.

Jelenleg nagyjából kilencvenszázalékos formában érzem magamat, de ezt az Eb-ig felhúzzuk százra!

Visz előre a szívem, remélem, ez kitart a dobogóig majd!”

(Kiemelt képünkön: Horváth András (jobbszélen) a Bornemissza-emlékverseny dobogóján Forrás: MÖSZ)