UtánpótlásSport
2024. július 14.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2024-06-08 20:43

Szenttamási ezüstérmes, Elekes negyedik a budapesti felnőtt UWW-rangsorversenyen

A 20 éves Szenttamási Róza (55 kg) a döntőig menetelt, míg a 19 éves Elekes Enikő (65 kg) a negyedik helyen végzett a BOK-csarnokban zajló felnőtt UWW-rangsorversenyen.

Bravúros tusgyőzelmet aratott az Európa-bajnoki ezüstérmes, vb-bronzérmes moldovai Mariana Dragutannal szemben a 20 éves Szenttamási Róza, így bejutott a női 55 kilogrammos súlycsoport döntőjébe, amelyben a szintén Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes lengyel Jowita Wrzesiennel mérkőzött meg, de sajnos ott már kikapott, ezüstérmes lett a hazai rendezésű felnőtt UWW-rangsorversenyen – számolt be a hazai szövetség (MBSZ).

Mindeközben a 65 kilogrammosok között induló, junior vb- és Eb-győztes Elekes Enikő (19) egy-egy győzelem és vereség után ugyancsak elődöntőt birkózhatott, de az Európa-bajnok török Nesrin Bas technikai tussal legyőzte őt, ráadásul meg is sérült a bokája, ezért a bronzmérkőzéstől visszalépett, negyedikként zárt.

A részletes eredmények ITT megtekinthetők.

(Kiemelt képen: Szenttamási Róza (kékben) Forrás: UWW/MBSZ)