UtánpótlásSport
2024. július 16.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2024-06-14 08:46

SUP: magyar fiatalok lettek az első ifjúsági Európa-bajnokok

Az első alkalommal megrendezett ifjúsági SUP Európa-bajnokságon, Szegeden a fiúk és a lányok hosszútávú számában is magyar fiatal nyert.

Csütörtök késő délután rendezték meg a kajak-kenu SUP (Stand Up Paddleboard) szakágának első Európa-bajnoki döntőit, a Szegeden zajló kontinensviadalon. A 9000 méteres hosszútáv kategóriában ifjúsági, felnőtt és masters (40 év fölöttiek) korosztályokban osztottak érmeket. Az versenyzőknek a keresztgáttól indulva négy kört kellett teljesíteniük – írja a beszámolójában az MKKSZ.

Az ifjúságiak között duplázásnak örülhettünk, ugyanis Szabó Zénó és Kocsis Csillag is megnyerte a döntőjét, és Európa-bajnok lett!

Libabőrös leszek, ha kimondom, hogy ifjúsági Európa-bajnok vagyok

 – kezdte a hazai szövetség honlapjának Szabó Zénó. - Nagyon-nagyon új nekem, hogy nemzetközi mezőnyben ilyen elől tudok végezni. Ez volt az álmon, nagyon örülök, hogy meg tudtam nyerni. Anyukámnak (Varga Zsuzsanna, női felnőtt 11. - a szerk.) már a cél előtt mondtam, hogy meglesz. Meg akartam vele osztani ezt az örömöt, közben pedig szurkoltam neki. Már a negyedik körben arra mentem, hogy utolérjem őt, mert megláttam magam előtt. Nagyon nagy örömmel töltött el a dobogó tetején az aranyéremmel a nyakamban hallgatni a himnuszt, de már a következő versenyen jár az agyam, ami a világbajnokság lesz Amerikában.”

Szabó Zénó Forrás: MKKSZ

Az ifi fiúknál Ódor Barnabás a 11. helyen zárt, míg Both Levente 16. lett.

„Az éremátadón elérzékenyültem. – veszi át a szót Kocsis Csillag. - Nem is az aranyérem, hanem az idáig vezető út miatt.

Elég nehezen indult az évem és a családom támogatása nélkül biztos, hogy nem volna össze ez a szép eredmény.

Tudtam, hogy egy erős utazót tudok menni, viszont azt is tudtam, hogy ha rajtam vizeznek akkor egy elég erős finish lehet a vége. Szerettem volna a saját versenyemet menni, az első bójánál nyomtam egy kemény százat és ott sikerült leszakítanom a többieket. Utána egy jó utazó tempót tudtam menni. Viszonylag jól volt felépítve a verseny, az időm is jó lett, minden klappolt.”

(Kiemelt képünkön: Szabó Zénó (jobbszélen), mellette Kocsis Csillag Forrás: MKKSZ)