UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs Ifjúsági cselgáncs Eb

2024-06-26 17:27

Csütörtökön rajtol az ifjúsági Európa-bajnokság Szófiában

Tizennégy magyar dzsúdós lép tatamira a csütörtökön kezdődő, szófiai ifjúsági Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben. A mieink közül többen is éremesélyesként várhatják a kontinensviadalt.

Hét-hét fiú és leány cselgáncsozónk lesz érdekelt az ifjúsági Európa-bajnokság egyéni versenyeiben. Összesen 44 nemzet 511 sportolója nevezett a korosztályos kontinensbajnokságra, amelynek csütörtöktől vasárnapig a bolgár főváros, Szófia ad otthont. (Azt érdemes tudni, hogy az elmúlt két évtől eltérően – amikor érvényben volt a nemzetközi szövetségi eltiltása – ezúttal már az orosz versenyzők is ott lesznek a mezőnyben, méghozzá független egyéni indulóként.)

A tavaszi nemzetközi versenyeken látottak alapján a magyar válogatott nagy reményekkel vághat neki az Eb-nek.

Az Európa-kupa-szezonban Vas Mira (52 kg) nyújtotta a legjobb teljesítményt,

aki Teplicében és Bielsko Bialában is győzött, és idén veretlenül áll nemzetközi porondon. Kiss Viktória (48 kg) szintén két érmet szerzett: Csehországban második, Lengyelországban harmadik lett. Jüttner Janka (52 kg) egy bronzzal és két ötödik hellyel hangolt az Eb-re. Vas Mira első, Kiss Viktória ötödik kiemeltként várhatja a küzdelmeket.

Vas Mira két Európa-kupa-győzelemmel hangolt az ifjúsági Eb-re Forrás: EJU

A fiúk közül Galó Bence (60 kg), Kunyik Botond (55 kg) és Kis Levente (60 kg) szerepelt a legjobban az Ek-állomásokon; mindannyian szereztek egy-egy ezüstérmet, valamint Galó és Kunyik további két-két pontszerző helyet is bezsebelt. Radovics Mihály (50 kg) egy bronzzal és két ötödik hellyel zárt. A fiúkat tekintve Kunyik Botond lesz az egyetlen kiemelt a magyarok közül, ő a harmadik helyen rangsorolt a súlycsoportjában.

A vasárnapi vegyes csapatversenyben Szekeres Ábel (+90 kg, Harsányi Utánpótlás Nevelő SE) és Hoó Fédra (63 kg, DVTK) is csatlakozik a válogatotthoz.

„A válogatóversenyek alapján a lányok tűntek erősebbnek. Hozzátenném, hogy ez egyébként évről évre változik, mert tavaly például éppen fordítva alakult, és a fiúk voltak ígéretesebbek – mondta a várakozásokról Bíró Norbert szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Persze az Európa-kupa-szereplés bizonyos mértékben előrevetíti, hogy kitől várhatunk jó eredményt majd az Eb-n is, viszont nem jelent garanciát a sikerre.

Rendre látunk meglepetéseket, és olyanok is képesek az érem közelébe odaérni, akiktől alapvetően nem vártuk volna. A mostani csapattól előzetesen két érmet, illetve egy-két pontszerző helyezést remélünk.

A csütörtöki első versenynapon hét magyar fiatalnak szurkolhatunk.

IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÓFIA (BULGÁRIA)
A program:
Csütörtök:
Fiú 50 kg
 (Radovics Mihály, Tatabányai SC), 55 kg (Kunyik Botond, Tatabányai SC) és 60 kg (Galó Bence, UTE; Kis Levente, Ledényi JI), leány 40 kg (Takács Nóra, Zalaegerszegi JSE), 44 kg (Pápai Stella, Tatai AC) és 48 kg (Kiss Viktória, Budapesti Honvéd SE)
9:30: selejtezők
16:30: bronzmérkőzések, döntők
Péntek:
Fiú 66
 kg (Lengyel Csanád, Budapesti Honvéd SE) és 73 kg (Horváth Nándor, MTK Budapest; Kiss Szabolcs, Vasas), leány 52 kg (Vas Mira, UTE; Jüttner Janka, Budaörsi SC), 57 kg és 63 kg
9:30: selejtezők
16:30: bronzmérkőzések, döntők
Szombat:
Fiú 81 kg, 90 kg
 és +90 kg, leány 70 kg (Sárközi Zsuzsa, Miskolci VSC; Krüpl Georgina, Ippon Judo Tatabánya) és +70 kg
10:30: 
selejtezők
16:30: bronzmérkőzések, döntők
Vasárnap:
Vegyes csapatverseny
10:30: 
selejtezők
16:00: bronzmérkőzések, döntők

(Kiemelt képen: Kiss Viktória Fotó: Bor Veronika)