UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2024-08-17 19:00

Struktúraváltás a jobb eredmények reményében

Jelentős átalakulásokról döntött a hét elején a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöksége. Fülöp István sportigazgatót kérdeztük a mások mellett az utánpótlás-nevelést is érintő változások hátteréről.

Kovacsics Imre, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette a »Megújulás kora« elnevezésű programot, amelynek az a célja, hogy a párizsi olimpiai ciklus végeztével új alapokra helyezze a sportág eddigi működését.

„Amit ígértem, azt betartjuk – mondta az elnök. – 

Szövetségünk elnöksége egyhangúlag elfogadta az új struktúrát, amelytől azt várjuk, hogy a sportág eredményei javuljanak.

Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, de meggyőződésünk, hogy négy-nyolc éven belül a mostani tizenévesekből világsztárokat nevelhetünk.”

Az új szakmai koncepció szerint megháromszorozták a megyei szövetségek támogatását, megváltoztatták a klubok támogatási rendszerét, a közeljövőben az utánpótlásra helyezik a hangsúlyt, a válogatottba integrálják a tehetséges fiatalokat és teljesen más rendszerben, központi irányítás mellett zajlik majd a válogatottak felkészülése. Ennek részleteiről Fülöp István sportigazgatót, a MOATSZ elnökségi tagját kérdeztük.

Teljes struktúraváltás megy végbe mind felnőtt-, mind utánpótlásszinten.

– kezdte Fülöp István az Utánpótlássportnak. – Idáig úgy működött, hogy az ifjúsági és a serdülőválogatottban – a fiúknál és a lányoknál egyaránt – megvoltak azok a szövetségi edzők, akik egy személyben feleltek az adott korosztály irányításáért.

Ez a rendszer megszűnik, és mostantól csapatmunkában fognak dolgozni a válogatottedzők, és Harczi Zsolt szakmai igazgató felügyeli az egész munkát,

alapvetően minden az ő kezében összpontosul, illetve egyfajta koordinátorként jómagam is részt veszek ebben a folyamatban."

Elmondta, a válogatott edzői stábjában főállású alkalmazottként Harczi Zsolt szakmai igazgató mellett Pink Márk, Somosi Miklós és Szabó Krisztián, külsősként Zombori Dávid, Varga László és Böhm Gábor dolgozik majd a Marczibányi téren, a központi felkészülés helyszínéül szolgáló Ormai László-csarnokban. Fülöp hozzátette, még tárgyalásban állnak egy női edzővel is, de a nevét nem árulta el.

„Láthatjuk, hogy más országokban is hasonló szisztémában zajlik a munka, szóval egyáltalán nem ismeretlen ez a modell a nemzetközi pinpongéletben.

Azt gondoljuk, ez a struktúra jóval hatékonyabb lesz az eddiginél.

A korábbiakhoz képest mostantól sokkal inkább az edzésmunkára fókuszálunk, és kevesebb versenyen fognak indulni a játékosok. Bár a nyári utánpótlás Eb-n mutattak már biztató jeleket a fiatalok, de úgy látjuk, ez még nem az igazi, hosszú távon mi ennél többre, jobbra vágyunk. Számunkra ugyanis az a cél, hogy a játékosok már úgy utazhassanak ki a nemzetközi versenyekre, hogy azokon nemcsak egy-két kört mennek, hanem valóban kiemelkedő eredményt tudnak elérni. Mi azt valljuk, hogy a fejlődéshez sokkal több minőségi teremmunkára van szükség, és éppen ezért választottuk ezt az új formációt, hogy az elkülönülés helyett innentől – Harczi Zsolt vezetésével – a központi, csoportos felkészülésre helyezzük a hangsúlyt.

Igen, az új rendszer valóban drasztikus, forradalmi változást jelent, de ha ugyanazt csinálnánk tovább, amit eddig, az nem vezet sehová, megújulásra van szükség.

Fülöp István beszámolt arról is, hogy szeptembertől elindítják a Meklovich-programot, méghozzá azzal a céllal, hogy a 10-12 éves korosztályban megtalálják a tehetségeket. Majd közülük kiválasztanak nyolc-nyolc fiút és lányt, akiknek közös edzőtáborokat szerveznek, a kiemelkedő képességűek pedig idővel bekerülhetnek a korosztályos válogatottba is.

(Kiemelt kép forrása: MOATSZ)