UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2024-08-23 20:56

Sávolt Karolina megszerezte a régóta vágyott első bajnoki címét egyesben

A Tenisz Műhely fiatal játékosa, Sávolt Karolina kiemelkedően teljesített a pécsi korosztályos országos bajnokságon: egyesben és párosban is győzött, így jóformában várhatja a közelgő U14-es Európa-bajnokságot. A 14 éves Karolina – aki az olimpiai ezüstérmes úszó, Szabó Tünde lánya – egyébként nemcsak a teniszben, hanem a festészetben is rendkívül tehetséges.

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is Pécsen rendezték meg az utánpótláskorú teniszezők országos bajnokságát, amelyen több korosztályban is duplázást láthattunk, így például az U14-es lányok között Sávolt Karolina térhetett haza két elsőséggel, miután egyesben és párosban – Serkédi Emese oldalán – sem talált legyőzőre.

„Nagyon vártam már az országos bajnokságot, a versenyt megelőző hetekben az edzések is jól mentek, szóval bizakodva vártam az ob-t – kezdte Karolina az Utánpótlássportnak. – Motivált, hogy egyesben is megszerezzem végre az első bajnoki címemet. Két évvel ezelőtt az U12-es korosztályban párosban már sikerült nyernem, valamint egyesben is döntőt játszhattam, de utóbbiban akkor a végső győzelem nem jött össze.

Most viszont sikerült még egyet feljebb lépnem a dobogón, és meglett az áhított bajnoki trófea, aminek nagyon örülök.

Összességében végig remek volt a hangulat az országos bajnokságon, élveztem a játékot. Az első egy-két meccsem jó volt arra, hogy megérezzem a pécsi pályát, és utána már magabiztosabban tudtam teniszezni. Sajnos a második, illetve a harmadik mérkőzésemet nem tudtam két játszmában lezárni, mindkétszer szettelőny tudatában kicsit kiengedtem, és az ellenfél ezt kihasználva kiegyenlített, viszont a döntő játszmára sikerült újra felpörögni. Így jutottam el az elődöntőig, amelyben nagyon szoros meccset vívtam Nógrádi Noémivel. Nem igazán izgultam, csak próbáltam a játékomat játszani, okosan használni a pörgetéseimet, és végül két kiélezett szettben őt is felül tudtam múlni.”

Majd következett a döntő, amelyre elmondása szerint teher nélkül ment fel, miután az első kiemelt Serkédi Emese várt rá, így alapvetően az ellenfél volt a meccs esélyese.

„Úgy álltam hozzá, hogy nincs vesztenivalóm, emiatt bizonyos helyzetekben jobban el is mertem engedni a kezem.

Alapvetően Emese is kifejezetten jól játszott, de többnyire az én akaratom érvényesült, sikerült taktikusan felépíteni a pontokat, majd ennek köszönhetően a szoros gémeket is behúztam,

 és végül viszonylag magabiztosan tudtam megnyerni a finálét. Emesével közösen párosban a duplázás is összejött, szóval tényleg tökéletes ob-t zárhattam.”

Sávolt Karolina az U14-es ob megnyerésével hangolt a korosztályos Eb-re

Hozzátette, eddig nem csak hazai szinten, de nemzetközi porondon is jól alakul az év számára.

„A sok-sok edzésnek köszönhetően az elmúlt időszakban sokat fejlődött a játékom, mentálisan is erősebb játékossá váltam, és sikerült feljebb jönnöm a ranglistán. Egyre több nemzetközi versenyen van lehetőségem indulni, ezekből a tapasztalatokból szintén sokat profitálhattam.”

A nyár elején Finnországban megnyerte az első U14-es tornáját a Tennis Europe versenysorozatában, ráadásul ott is duplázott, és egyesben és párosban is diadalmaskodott. Ugyanakkor Sávoltra hamarosan újabb nagy feladat vár, néhány hét múlva az Európa-bajnokságon lesz jelenése.

„Az ob után folytatjuk az edzéseket ugyanazzal az elánnal, mint eddig. Ugye, mindjárt itt a szeptember, kezdődik újra az iskola, így akkor már kicsit nehezebb lesz összehangolni a teendőket, de nincs megállás, sűrű időszak előtt állok.

A következő nagy versenyünk szeptember elején a Csehországban rendezendő U14-es Európa-bajnokság lesz. Nincs konkrét cél a fejemben az Eb kapcsán, csak szeretnék majd az ob-hez hasonlóan ott is lazán, felszabadultan teniszezni.

 Ha ez összejön, akkor biztos vagyok benne, hogy a jó játék eredménnyel is fog párosulni.”

Karolina igazi sportos családban nőtt fel, ugyanis

édesanyja az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszó, Szabó Tünde, míg nagybátyja a korábbi kiváló teniszező, Sávolt Attila.

Ugyanakkor az életét nemcsak az élsport tölti ki, hanem mindemellett kiválóan is fest. Olyannyira, hogy amíg kilencévesen még csak otthon, magának rajzolgatott, mára a legnagyobb műértők rajonganak festményeiért, és milliókért kelnek el a képei.

Sávolt Karolina a tenisz mellett a festészetben is kivételesen tehetséges

„A tanulás és a tenisz mellett a festés tölti ki a fennmaradó szabadidőm java részét.

A festés számomra tökéletesen kiegészíti a sportot, egyfajta kikapcsolódásként tekintek rá,

amely során kifejezhetem a kreatív énemet. Egy-egy meccs vagy edzés után feltölt, amikor a festészettel foglalkozhatok.”

(Kiemelt képen: Sávolt Karolina a dobogó tetején az U14-es ob-n Forrás: MTSZ)