UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Evezés

2024-08-26 20:18

A B-döntő volt a csúcs a magyaroknak a korosztályos vb-n

Tizennégy magyar evezős mérette meg magát a Kanadában megrendezett U23-as és ifjúsági világbajnokságon.

Nagy utat tettek meg a fiatal magyar evezősök, hogy részt vegyenek az évad célversenyén, vagyis a korosztályos világbajnokságon, amit a felnőttekével együtt rendeztek meg a kanadai St. Catherinesben.

A küldöttséget tizennégy sportoló alkotta, akik közül az U19-esek június elején már Európa-bajnokságon bizonyíthattak: a kontinensviadalon akkor a akkor a Szente Dóra, Bagdács Szonja kormányos nélküli kettes bronzérmet szerzett. A lányok Kanadában végül az A-döntőbe nem jutottak be, a B-jelű finálét viszont megnyerték, így összesítve a hetedik helyen zártak, és

a magyar csapat legjobb eredményét érték el. Holtversenyben,

ugyanis a Szőllősi Balázs, Szigeti Ferenc könnyűsúlyú kétpárevezős egység szintén a kisdöntőben diadalmaskodott, az U23-asok között.

Egy kivétellel az összes magyar hajó a B-döntőben fejezte be a szereplést, egyedül az U23-as kétpárevezős férfiduó zárt a C-fináléban.

A korosztályos világversenyek sorának azonban még nincsen vége, szeptember első felében ugyanis Törökországban gyűlnek össze a sportolók az U23-as Eb-n.

A magyar csapat eredményei a kanadai U23-as és ifjúsági evezős világbajnokságon (St. Catherines, Kanada, 08. 18-25.)

U23:

Szőllősi Balázs, Szigeti Ferenc (könnyűsúlyú kétpárevezős) – 7. hely
Újhelyi Mihály, Kocsik Dominik (kétpárevezős) – 13. hely

Ifjúsági:

Szente Dóra, Bagdács Szonja (kormányos nélküli kettes) – 7. hely
Rádai Bianka (egypárevezős) – 9. hely
Demkó Janka, Nagy Zsófia (kétpárevezős) – 9. hely
Hajdú András, Hajdú Márton, Kup Barnabás, Rigó Barnabás (négypárevezős) – 11. hely (a megsérülő Rigó helyett a döntőben Mózes Márk ült be a kvartett hajójába)
Mózes Márk (egypárevezős) – nem indult a B-döntőben

(Kiemelt képünkön: Szigeti Ferenc, Szőllősi Balázs Forrás: MESZ)