UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2024-09-12 19:30

Halványabban teljesítettek az U20-as lányok a pontevedrai vb-n

A remélt két-három éremhez képest a magyar női birkózók egy-egy bronzéremmel és ötödik hellyel zártak a pontevedrai U20-as világbajnokságon. Bácsi Péter, a hazai szövetség (MBSZ) szakmai igazgatója némileg csalódottan értékelte a lányok vb-szereplését.

Mint arról beszámoltunk, három érmet nyertek a magyar fiatalok a spanyolországi U20-as birkózó-világbajnokságon. A kötöttfogású Darabos László (130 kg) aranya és Lévai Levente (77 kg) bronza mellett a lányok Osváth-Nagy Noémi (72 kg) révén egy bronzzal járultak hozzá az éremterméshez, illetve az ötödik helyen végző Terék Gerda (57 kg) is közel járt a dobogós helyezéshez. 

„A női szakágban Elekes Enikő regnáló világbajnokként indult, valamint Terék Gerda, Borsos Viktória és Nyikos Veronika is vb-érmes volt korábban, de ezúttal nekik nem sikerült dobogóra állniuk az erős mezőnyben – mondta Bácsi Péter, a hazai sportági szövetség szakmai igazgatója az MBSZ honlapján. – Elekes nem tudta megismételni korábbi szereplését, de ezt fel kell dolgoznia és továbblépni.

A bronzérem és az ötödik hely összességében elmarad a várttól, ennél több volt a csapatban,

legalább két érmet vártam a lányoktól, de ezúttal halványabban teljesítettek.

Osváth-Nagy Noémi viszont nagyszerű idényt tudhat maga mögött, hiszen az Eb-n és a vb-n is dobogós lett.

(Kiemelt képen: Nyikos Veronika (jobbra) Forrás: UWW/MBSZ)