UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tollaslabda

2024-09-14 16:50

A nyolcaddöntő volt a magyarok végállomása az U15-ös Eb-n

Nyolc magyar fiatal ragadott ütőt a Lengyelországban megrendezett U15-ös tollaslabda Európa-bajnokságon.

Négy napon át versenyeztek egymással a tollaslabdázók a legfiatalabb nemzetközi versenykorosztály, vagyis az U15-ösök (2010-es vagy annál később születettek) Európa-bajnokságán, aminek a lengyelországi Suwalki adott otthont.

A több mint 250 induló alkotta mezőnyből a magyarok sem hiányoztak, a válogatottban nyolc fő kapott lehetőséget a bizonyításra. A kétévente megrendezett esemény legutóbbi kiírásán (2022-ben) Dorozsmai Hédi szállította a legjobb eredményt, aki leány egyesben a negyeddöntőig masírozott, három meccset nyerve; ezt próbálták meg túlszárnyalni a fiatalok.

A legközelebb hozzá Liang Eliza került, aki egyesben az első körben svéd ellenfelet győzött le két szettben, majd az osztrák riválisával szemben játék nélkül jutott tovább. Következett a nyolcaddöntő, amelyben a dán Pihl ellen lépett pályára. A magyar lány remekül kezdett, 21–12-re behúzta az első játszmát, ellenfele azonban fordított: előbb négy, majd hat ponttal nyert szettet, ezzel együtt pedig a továbbjutást is kiharcolta.

Liang tehát a legjobb 16 között búcsúzott.

Egyesben több magyar győzelmet nem jegyezhettünk fel, Liang Olivér, Sándor Elza és Tóth Gábor is az első fordulóban esett ki; közülük Sándor Elza volt a legközelebb a győzelemhez, az első szettet megnyerte a horvát riválisa ellen, aki aztán fordítani tudott ellene.

A párosok között egy győztes mérkőzés jutott a magyar csapatnak, Lujber Hédi és Susányi Vera izgalmas összecsapáson, három szettben (21–14, 18–21, 22–20) jutott tovább a litván duó ellen, a második fordulóban viszont nem bírt a dán párossal, a már emlegetett Pihl és Jacobsen ellen a második játszmában egyenlítettek a magyar lányok, a győzelmet viszont nem sikerült megszerezni. 

A duók mezőnyében a Liang Olivér, Pataki Alex, a Pataki Alex, Sándor Elza és a Czira Márk, Lujber Hédi páros is akcióba lendült, ám az első fordulóban kiesett.

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

(Kiemelt képünk forrása: MTLSZ)