UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2024-09-19 08:56

Rasovszky Kristóf szerint csúcson vannak a fiataljaink

A 27 éves korára egyéniben minden jelentős címet begyűjtött Rasovszky Kristóf már utánpótláskorúként is egyértelművé tette: a nyílt vízi úszást neki találták ki. Mielőtt felnőttként olimpiai bajnoki címet szerzett és világ- meg Európa-bajnoki aranyakat érdemelt volna ki, ifjúsági vb-t és Eb-t is nyert az ötkarikás játékok műsorán szereplő 10 kilométeres távon. Több szempontból is indokoltan fordultunk tehát hozzá a kérdéssel: miképpen látja a szakág utánpótlását?

„Nemcsak Magyarországon, hanem világszinten is fejlődik a nyílt vízi úszás, a legutóbbi juniorvébén már új versenyszám is bemutatkozott, a három kilométeres egyéni kieséses viadal.

Ha csak ezt vesszük is, látható, hogy folyamatosan felívelőben van a szakág, mind több ország vesz részt az eseményeken, rengeteg az újabb és újabb fiatal külföldön is, meg Magyarországon is

– kezdte a néhány hete Párizsban olimpiai bajnoki elsőséget ünneplő magyar klasszis, majd így folytatta: – Egyre nagyobb a mezőny az ob-kon is, tekintélyes létszámú és sikeres az utánpótlás.”

Az elmúlt években az éppen az ifi korosztályból kilépők adják a felnőtt válogatott jó részét – vetettük közbe, amire a napokban Veszprémből az FTC-ben igazolt klasszis így reflektált:

Ez is annak a bizonyítéka, hogy egyre-másra jönnek az ügyesebbnél ügyesebb versenyzők. A mieink rendre ott végeznek dobogón a korosztályos világversenyeken.

És nem egy, hanem folyamatosan több éremről beszélhetünk, ráadásul arany is van köztük vagy egyéniben, vagy váltóban, vagy mindkettőben, miközben a pontversenyben is dobogón zárnak a mieink, ahogyan történt legutóbb a korosztályos vébén is. Jelenleg a nyílt vízi úszósport csúcsán vannak a magyar fiatalok.

Rasovszky Kristóf Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

És hogy miben látja a magyarázatát a szakág általánosan is érzékelhető hazai népszerűsödésének?

„Az első lépés biztosan az volt, hogy 2008-ban Pekingben már szerepelt az ötkarikás programban a tíz kilométer. Aztán a 2012-es játékokon, Londonban Risztov Éva olimpiai bajnok lett, ez mindenképpen nagy lökést adott, és azóta sincs megállás. Olasz Anna világversenyes érmei, meg talán az én eredményeim is hatottak, na meg persze jött Betlehem Dávid, Fábián Betti, korábban Gálicz Peti, tehát olyan versenyzők, akik az utánpótlásból kilépve a felnőttek között is eredményesek tudtak lenni.

Ezek a sikerek pedig egyre több versenyzőt vonzanak a nyílt vízi úszásba idehaza.

Mi állhat leginkább a háttérben? Az, hogy javult a kiválasztás, hogy nőtt az edzők szakmai tudása, hogy a nagyobb hátország nagyobb merítési lehetőséget is jelent?

„Az biztos, hogy a merítés nagyobb, aztán ott vannak a közös edzőtáborok, a rengeteg lehetőség a hazai edzésekre. A gyerekek folyamatosan fejlődhetnek, mind többen tudnak gyorsabban előre lépni, és nem kell éveket várniuk arra, hogy beérjenek a felnőttmezőnybe.”

Leginkább milyen tulajdonságok kellenek a klasszissá váláshoz? – kérdeztük végül a nyílt vízi úszás magyar klasszikusától.

Amellett, hogy valaki gyors és erős, kiváló az állóképessége, jó döntéshozó képességre is szüksége van. Sokszor előfordul, hogy hiába az előre eltervezett taktika, verseny közben gyakran változik a helyzet, hirtelen kell dönteni.

Rengeteg tapasztalatra is szükség van, megannyi versenyre már fiatalon, hogy ki-ki megismerje magát, a mezőnyt, megtanulja, mi lehet a legjobb taktika. Szükséges a jó alkalmazkodóképesség is, változnak a helyszínek, az időjárási viszonyok, a legkülönbözőbb körülményekhez kell tudni megfelelően idomulni.”

(Kiemelt képen: a néhány napja az olaszországi Algheróban rendezett korosztályos nyílt vízi világbajnokságon a 14–16 évesek mezőnyében aranyérmes magyar váltó; balról: Huszti Márton, Kárpáti Máté, Nagy Napsugár, Bartalos Anna Forrás: MÚSZ)