UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-09-23 20:39

Az NB I-es topcsapatok is számítanak a fiatalokra

A felnőttélvonalbeli topcsapatok közül már mindegyik vetett be utánpótláskorú kézilabdázót az új évadban.

Nem kellett sokat várni, hogy a hazai topcsapatok a férfi és a női kézilabda NB I új idényében is a tabella első két helyére lépjenek. Ebben nincsen semmi meglepő, hiszen ahogyan a korábbi években, úgy a jelenlegi évadban is szinte biztosra vehető, hogy a bajnoki cím sorsa a férfiaknál a Veszprém és a Szeged, a nők között a Ferencváros és a Győr között dől majd el.

Az emlegetett négy együttesből egyelőre mindegyik hibátlan mérleggel áll, mögöttük a férfiaknál az ETO University Győr, a nőknél pedig a két újonc, vagyis a Szombathely és az Esztergom tartja a mérlegét száz százalékon.

A „nagy négyes” esetében az első csapatnál nem az utánpótláskorú (a korosztályos bajnokságok alapján a 2005-ös vagy annál fiatalabb születésű) kézilabdázók beépítésén van a hangsúly,

általában egy-két fiatal fér be a meccskeretbe a világsztárok mellé,

a pályán töltött idő pedig még kevesebb. Vannak persze kivételek, a 2004-es, az ősztől már nem utánpótláskorú Simon Petra például az előző idényben fontos játékosa volt az FTC-nek, a BL-ben is bizonyított, nem csoda, hogy a felnőttválogatott tagjaként az olimpián is megmutathatta magát – nem is akárhogyan tette ezt.

A Ferencváros első három NB I-es mérkőzésén két utánpótláskorú, egyaránt 2006-os játékos kapott lehetőséget: Balázs Bitia a Budaörs ellen debütált, és az első felnőttélvonalbeli gólját is meglőtte, míg a nyáron az ifjúsági válogatottal vb-bronzérmet szerző jobbszélső, Papp Dorka jóval rutinosabbnak számít a nagyok között: ő a 2022/23-as idényben már 21 meccsen pályára lépett az FTC-ben, a legutóbbi évadban pedig majdnem végig az MTK-t erősítette kölcsönben; a jelenlegi kiírásban két meccsen hat gólnál jár. 

A Győr is bevetett már utánpótláskorúakat, négyet is: a már emlegetett ifjúsági vb-harmadik, az ősztől már junior nemzeti csapatnak a tagja Keceli-Mészáros Renáta (2 meccs/3 gól), Rédecsi Polett (2/2) és Varga Dalma (2/5) is, mellettük két mérkőzésen pályára került Szár Evelin is; ők is mind 2006-osak.

Keceli-Mészáros Renáta akcióban Forrás: Győri ETO

A férfi NB I sztárcsapataiban kevesebb korosztályos kézis kapott eddig lehetőséget: a Veszprémben az ifi Eb-harmadik Hoffmann Balázs három találkozón 8-szor talált az ellenfelek hálójába; klubja első csapatában szeptemberben debütált. Ahogyan a szintén ifjúsági válogatott Várady-Szabó László is, aki szintén a Dabas ellen mutatkozott be.

A Szegedben pedig a 2005-ös születésű trió, Balogh Dániel, Lukács Kornél és Szűcs Balázs; utóbbi kettő ebben az évadban debütált.

(Kiemelt képünkön: Papp Dorka Forrás: FTC)