UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Diáksport

2024-09-28 11:00

Mintegy félmillióan vettek részt a Magyar Diáksport Napján

Hozzávetőleg félmillióan vettek részt a húszéves jubileumát ünneplő Magyar Diáksport Napján, amely 2015 óta Európai Diáksport Nappá bővült.

Hagyományosan szeptember utolsó péntekén zajlik a diáksport ünnepe, amelyet élménysporttal ünnepelnek a hazai általános és középiskolákban.

Az idén részvételi csúcs született, mivel mintegy félmillió diák vett részt országszerte 1400 iskolából a sportprogramokon,

nemzetközi szinten pedig 43 országból 2,8 millióan – írja az MTI.

A mozgásprogramok tetszés szerint alakíthatók az iskolák lehetőségeihez, igazodva a helyi sportinfrastruktúrához, az iskola elhelyezkedéséhez, illetve eszközparkjához. Az egyetlen ajánlott programelem csupán az adott évnek megfelelő méter, vagyis idén a 2024 méter lefutása. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az iskolákban ne csak testnevelésórán és a délutáni sportfoglalkozások alkalmával mozogjanak a gyerekek, hanem az egyéb tanórákon is, akár beépítve az oktatásba, akár fejfrissítők formájában. Ez volt a célja az idei különleges közösségi kezdeményezésnek is, amely egy közös belemelegítő tánc formájában valósult meg. Az MDSZ élőben közvetítette Facebook-oldalán a Dunakeszi Diáknegyedben megrendezett központi esemény bemelegítő táncát, s ebbe tudtak bekapcsolódni országszerte az iskolák és osztályok.

A Dunakeszi Diáknegyedben, a IV. Béla Gimnáziumban és a Lányi Ferenc Technikum és Szakképzőben zajló kiemelt eseményen aktívan részt vett Gulyás Michelle, Párizs öttusázó olimpiai bajnoka, és együtt táncolt a diákokkal Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár is. A jubileumi eseményt Schmitt Pál fővédnök nyitotta meg, és a résztvevő olimpiai bajnokok sorát gazdagította Gyurta Dániel is.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke közölte, büszkék rá, hogy az ő kezdeményezésükből valósulhatott meg Európa legnagyobb közösségi sporteseménye.

Óriási élmény volt látni itt helyben is a több mint ötszáz sportoló fiatalt, és bízunk benne, hogy a mozgás és a közösség élménye ahhoz a több tízezer gyerekhez is eljutott ma, akik online kapcsolódtak be a programunkba

 – idézte az elnököt az MDSZ közleménye.

A Magyar Diáksport Napján részt vevő, és az aktivitásokról beszámolót feltöltő iskolák között az MDSZ értékes sportszerutalványokat sorsol ki.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Diáksport Szövetség)