Egyre jobb az utánpótláshelyzet
A honi olimpiai tekvondóban az utóbbi négy év építkezésének hatására 2021 óta a versenyzői utánpótlásbázis jelentősen megnőtt. Akkor százhúszan szerepeltek egy ob-n, az volt a mélypont, most meg már négyszázhoz közelít az indulói létszám.
„Nagyon jól, sőt egyre jobban állunk utánpótlásfronton.
amikor is három magyar szerepelt a nyári játékokon, a legjobban Márton Viviana, aki tizennyolc évesen nyert aranyérmet” – jelentette ki honlapunknak nyilatkozva a névrokon Márton Zsolt Krisztián, akit az olimpiai tekvondó hazai szövetségének elnöki tisztében nagy szavazattöbbséggel választottak újjá márciusban.
A régi-új elnök hangsúlyozta, hogy különösen hálásak a Schmidt Ádám vezette sportállamtitkárságnak.
„Figyelmüket odafordították felénk, és bizalmukról biztosítottak bennünket – jelentette ki. –
Ez kiemelt pont a 2025-ös költségvetésünkben. A sportszakmai műhelyek és az utánpótlás-edzők támogatására külön programot indítottunk el, és az államilag támogatott tizennégy edzői helyet mi még megtoldottuk húsz fővel, ezzel is segítve a műhelyek fejlődését, hogy még több utánpótláskorú versenyzőnk legyen.”
A hátország bővüléséhez hozzájárulhat, és a jelek szerint hozzá is járul a magyar tekvondósport történelmi sikerét jelentő párizsi olimpiai elsőség is.
„Viviana aranyérme egyértelműen kedvcsinálónak bizonyult.
ahogyan mi is bízunk benne, hogy a következő olimpián, sőt olimpiákon is nagyszerű eredményeket fogunk elérni” – így a hazai szövetség első embere.
Márton Zsolt Krisztián kitért rá, hogy mintegy félszáz, javarészt ifjú korosztályos sportolót nevelő egyesületük van, jóllehet versenyeztetéssel – kellő anyagiak hiányában – eddig csak négy-öt, kiemelt nagy klub tudott foglalkozni. Az elnök amúgy maga is gyakorló nevelőedző, aki több helyen is tart foglalkozásokat.
– mondta beszélgetőpartnerünk, aki a hét végét Nürnbergben tölti, méghozzá a szövetségalapító exelnök, Patakfalvy Miklós társaságában, merthogy mindketten tagjai az európai tekvondószövetség, az ETU elnökségének. Az ETU szombaton tartja tisztújító küldöttgyűlését a német városban.
(Kiemelt képünkön: a gyerekek körében is mind népszerűbb a tekvondó Forrás: Facebook)